Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Balassa Iván: A mezőgazdasági ismeretek szerepe a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kutató- és kiállítótevékenységében

sejű legyen a kiállítás. A mi esetünkben a látogatóknak csaknem fele tanuló, általános vagy középiskolás diák. Számunkra ez két szempontból is rendkívül fontos réteg. Először, mert olyan kiállításaink vannak, melyeket máshol az egész országban nem láthatnak: pl. sertés-, szarvasmarha-, lótenyésztés, szőlészet és borászat, vad- és erdőgazdálkodás. Éppen ezért kidolgoztuk, hogy mindez hogyan kapcsolódhat a tananyaghoz. Kiegészítésül megfelelő filmeket tekinthetnek meg. Másodszor kiállításainkat megtekintve sok diák kap indíttatást arra nézve, hogy a mezőgazdaságot válassza élethivatásul. Az ilyenirányú választások elősegítésére különböző diákpályázatokat írunk ki minden évben, melyekre az egész országból nagyszámú munka, rajz, fénykép érkezik és ezeket megfelelően díjazzuk. A múzeumpedagógia - ahogy ezt nevezni szoktuk — kérdéseivel nemcsak külön munkatársunk foglalkozik, hanem időről-időre a kérdést pedagógiai szakemberekkel is meg szoktuk beszélni, akik számunkra megfelelő segítséget nyújtanak. Jelentős réteg az a látogatócsoport, mely csak éppen érdeklődik a mezőgazdaság kérdései iránt, de abban különösebb jártassággal nem rendelkezik. Itt vetődik fel az a kérdés, hogy a kiállításokat úgy kell megrendezni, hogy a különböző érdeklődésű, képzettségű, tudású emberek egyaránt találjanak benne olyat, ami nemcsak ismereteiket gyarapítja, hanem meg is ragad emlékezetükben. Éppen ezért minden kiállítási egységben legyen 4—5 olyan kiemelkedő tárgy vagy tárgycsoport, mely ezt szolgálja. A jobb megértés érdekében hadd mondjam el, hogy „A sertéstenyésztés története Magyarországon" című új kiállításunkban az alábbiak ragadják meg a látogatók Hegyeimét: egy paraszti disznóól eredetiben, egy dioráma, mely a sertésvágást mutatja be, egy régi falusi mészárszék, egy modem fiaztató. Máshol egy-egy jelentős képzőművészeti alkotás (kép, szobor, stb.) köti le a látogatót és közben hajlandó olyan részleteket is megtekinteni, melyek az átlag ember számára már kevésbé vonzóak. A múzeumpedagógia egyik legfontosabb feltétele, hogy úgy tanítson, hogy azt a látogatók ne vegyék észre. Eredményt így lehet elérni, mert az emberek egy jelentős része nem szereti, ha oktatják őket. Számban nem a legnagyobb, de számunkra igen jelentős réteg az, melyet a mezőgazdaságban különböző szinten dolgozók tesznek ki. Ezek, mint szervezett (főleg télen) vagy mint egyéni látogatók viszonylag nagy számban jutnak el hozzánk, de mi magunk arra igyekezünk, hogy ahol erre mód és lehetőség van, mi menjünk el közéjük vidékre. Ilyen jellegű tevékenységünkről egy külön előadás számol be. E rétegnél a legnagyobb nehézséget a különböző műveltségbeli szint okozza. Hiszen a segéd- és szakmunkásoktól, a technikusokig és a magas képesítésű mezőgazdasági szakmérnökökig minden megtalálható közöttük. Van azonban egy terület, melyen valamennyiük érdeklődése közös: ez a mezőgazdaság története a legrégibb koroktól kezdve. Az idősebb generáció ugyan tud egyet-mást a két háború közötti időszakról, a mezőgazdasági egyetemek hallgatóinak van lehetősége arra, hogy agrártörténetet hallgassanak, de itt mi mégis sok újat tudunk mondani. Meg kell állapítanom — és ez azt hiszem az egész világon így van —, hogy a mezőgazdaság technizációjának, chemizálásának gyorsütemű fejlődésével egyidejűleg egyre növekszik az ezt végző szakemberek történeti érdeklődése. Ezt nekünk mindenképpen ki kell elégítenünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mai mezőgazdaságot olyan szinten nem mutatnánk be, mely egészét tekintve a szakember számára is mond újat és megszívlelendőt.