Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Takács Imre: Földművelésügyi közigazgatásunk és az érdekképviseletek kapcsolatai a tanácsigazgatás létrejöttéig

A végrehajtási rendelet értelmében 18—30 tagú vármegyei mezőgazdasági bizottságok alakítására is sor került. Azokban a vármegyékben, ahol vármegyei gazdasági egyesület nem vagy nem megfelelően működött, a törvényhatósági bizottság közgyűlésének saját tagjaiból és szaktisztviselőkből kellett ilyent alakítania. Ezek a bizottságok feladatul kapták, hogy az alispán, a törvényhatósági bizottság és a közigazgatási bizottság véleményező testületei legyenek, mezőgazdasági tárgyú intézkedések megtételére javaslatot tegyenek, a mezőgazdaságot érdeklő vármegyei szabályrendelet-tervezeteket elkészítsék, és mindenképpen elősegítsék a mezőgazdaság fejlődését. A vármegyei mezőgazdasági bizottság megalakítását a hivatkozott rendelet kezdetben nem valamennyi vármegyében tette kötelezővé, de így kevés foganatja volt e rendelkezésnek. Csak később, amikor a miniszter a mezőgazdasági bizottságnak minden vármegyében leendő szervezését rendelte el, mutatkozott meg jobban működésük kedvező hatása úgy is, hogy kapcsolatba kerültek a vármegyei gazdasági egyesülettel. Ez többnyire akként történt, hogy az egyesületi elnök és választmányi tagok a mezőgazdasági bizottságnak is elnöke és tagjai lettek. Ezzel a vármegyei gazdasági egyesületek, ha közvetve is, bekapcsolódtak a közigazgatásba. A székesfehérvári II. országos gazdakongresszus után 1895-ig nem rendeztek újabbat, hanem az OMGE kebelében létehozott GEOSZ időnként gazdanagygyűlést tartott. E szövetségi nagygyűlések közül különösen az 1883., 1884., 1887. és 1892. évi foglalkozott a mezőgazdasági érdekképviselet kérdésével és noha a résztvevőknek tekintélyes hányada a kényszertársulási elv szerinti szervezés mellett foglalt állást, a nagygyűléseken csekély szótöbbséggel ugyan, de minden alkalommal az előadónak azt a javaslatát fogadták el határozatban, hogy az érdekképviselet ellátása továbbra is a vármegyei gazdasági egyesületekre bízassék.

13 Hasonlóképpen a szabadtársulásra szavazott a budapesti 1895. évi III. és az ugyancsak budapesti 1896. évi IV. országos gazdakongresszus résztvevőinek többsége.

14 Az OMGE javaslatára felmerült a megoldásnak az a módja is, hogy a mezőgazdasági érdekképviselet ügyét gyakorlatilag válasszák ketté: A községi,járási és a vármegyei mezőgazdasági bizottságok rendszerén épüljön ki a földművelésügyi közigazgatásnak hiányzó I. és II. fokú speciális hatósági szervezete, a tulajdonképpeni érdekképviseletet pedig lássák el továbbra is a vármegyei gazdasági egyesületek. A külföldi példák viszont azt bizonyították, hogy a kamararendszerű érdekképviseleti szervezet jobban megfelel a 13. Korabeli szerző az 1880-as évek végén a következőképpen jellemezte a számos gazdasági egyesületben uralkodó viszonyokat: „Mit lehet elérni oly igazgatókarral, mely 3 vagy 6 évre rendesen nagynevű főrangúak vagy szépbeszédű szónokokból választatik? Vájjon ezen időszak elégséges-e és a megválasztott egyének szakavatottsága és munkaszeretete képes-e arra, hogy egy megye vagy vidék, kivált összhangzásban az ország gazdasági viszonyaival, olyképpen felismertessenek, hogy az ő ténykedésük által valami üdvös megvalósítható volna? Vájjon lehetséges-e elérni gazdasági nagyobb fejlődést oly pénzbeli erővel, melyet a tagsági díjaikat nem fizető tagokon folyton végrehajtani kell? Lehet-e eredményt várni oly testületektől, melyeknek tagjai, de még a választmányi tagok is, a gyűléseken nem jelennek meg, legtöbbnyire pedig azon okból, nehogy pirulniok kellessék tagsági díjaik befizetésének elmulasztásáért; a fizetésre erőszakolt tagok pedig rendesen bosszúsan ki szoktak lépni az egyletből? " (Glevitzky S. 1888. 8-9.). 14. Különösen az 1895. évi május 19-23-án Budapesten tartott III. országos gazdakongresszus adott mezőgazdaságunk kormányzati gondozásának hosszú időre szóló munkaprogramot.