Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Kotlár Károly: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum XIX. századi vadászfegyvereinek rövid fejlődéstörténeti áttekintése

Ismétlő fegyverek A zárszerkezetek tökéletesítése mellett egyidejűleg merült fel az igény, főképp katonai téren a gyorsabb tüzelésre. Az egy csőből, több egymást követő lövés lehetősége nem volt ismeretlen az előző évszázadokban sem. Dobtáras puskát már a XVI. században is készítettek, kanócos gyújtással, majd a XVII—XVIII. században kovás lakatszerkezettel. (Leningrád, Ermitázs Múzeum) 1645-ben Kalthof középen elhelyezett tárral rendelkező ismétlőfegyvert konstruált, s a XVIII. században is szép számmal találkozunk kísérletekkel. (Lorenzoni, Girandoni, stb.) Az egyesített — gyújtást és lőport magába foglaló — töltény, és a zavartalan adogatást biztosító méretazonos fém töltényhüvely hiánya lehetetlenné tette az üzembiztos, gyors működést. Ezek a feltételek csak a XIX. század közepén valósulnak meg, s valóban 1860 után meggyorsul az ismétlőfegyver fejlődése. A fegyverbe beépített tölténytárak kedvezőbb elhelyezésének keresése jellemzi a fejlődést. Az ismétlőfegyverek hozzávetőleges időrendi sorrendet is jelentő felosztása a következő: — dobtáras, — tusatáras, - előágytáras, - középágytáras A legnagyobb múlttal rendelkező dobtáras ismétlőpuska a legkevésbé terjedt el. A megoldás, mely a pisztolyoknál oly nagy jelentőségűvé vált, a messzebb hordó, pontosabb puska igényeit nem tudta kielégíteni. Alapjában véve úgy a csappantyús gyújtású, mint a Lefaucheux patronos, vagy a központtüzű forgódobtáras puskák nem egyebek, mint hosszabb csövű revolverek, válltámasszal. Az első gyakorlatilag használható még elöltöltő, csappantyús revolverpuska 1840 körül készült. (Sámuel Colt.) A legtöbb dobtáras karabélyt nagyrészt az USA-ban állították elő. A 15. képen egy Lefaucheux gyújtású revolverpuskát mutatunk be. 1860 körül készült, ismeretlen műhely ban, belga belövési jel található all mm-es, a maga korában kis kaliberűnek számító fegyveren. A dobtár ún. kettős mozgású. (Adams 1853.) Az elsütőbillentyű meghúzásával is fordul a dob, és a kakas felhúzásakor hasonlóképpen. Vadászfegyverként keveset használták, talán Amerikában többet. Az 1873-as Vadászlap szakírója kifejti az okokat is. Nevezetesen: a nyílt dobtárban nedvességet kap a töltény, a dob és a cső között nincs szoros kapcsolat, és így gyenge a hordképesség, nagy a szóródás. Balkéz alátámasztási lehetőség sem adott, stb. A tusatáras ismétlőfegyver alaptípusát Christopher Spencer szabadalmaztatta 1860ban az amerikai Bostonban. A fegyver egy csőtárral rendelkezik, mely a tusaborító lemez felől a puskatusba betolható és 9 egymás utáni sorban rendezett töltényt tartalmaz, melyeket rugó nyom előre az adogató felé. Az egylövetüeknél már ismertetett körmozgású tömbzára van; forgatókar segítségével lehet ismételni, lövésenként külön-külön alkalmazott kakasfelhúzás mellett. A tusatáras megoldás nagy számú későbbi típusai ellenére sem vált be. Igen veszélyesnek bizonyult, hogy az egyik töltény lövedéke szorítja a másik, előtte fekvő töltény fenéklapját. A szerkezeti részek nehezen hozzáférhetők, a tölténytovábbítás akadozik és a fegyver igen súlyos.