Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon II.

Kaszninak, Ládának, Nyoszolyának, Asztalnak, Széknek, Böltsőnek, Tálasnak, Nyújtódeszkának és más ehez hasonlónak, Az Molnárokat malomtsináltatás, koporsónak és ajtónak szeggel való összetsináltatása és más egyéb, eddig is szokásban volt, munka illetvén, Az Pintéreket pedig Hordó készítés és egyéb ollyas Reperatio illetvén jövendőre nézve 21 Rfrt büntetés terhe alatt egyik a másikának mesterségébe avatkozni egyáltaljában tilalmaztatik."

82 Később aztán fő feladatunk az őrlés — tehát az élelmiszeripari szakmunka — lett. De természetesen érteni kellett a fafaragáshoz, kővágáshoz is. Néhány molnármester azonban mindvégig megmaradt malomépítő szakembernek, őket hívták új malmokat építeni, amit meg is örökítettek a kőpadokba vésve. „Ezen három-kövü Szélma-lmot KiskunFélegyházai lakos molnár mester - Késik András - és Hunti An-taly készítették — az Ur Isten — segítette őket. Ez a kilen-cedik ma-lom mely készült-karjaimon — Tar esd — meg oh Fő Hatalom 1852-ik Nyáron."

83 Az első molnárokat, mint a többi mesterembert, a liber, servus és libertinus elnevezésű szolgáltató emberek közt kell keresnünk, akik a viszonylag fejlett gazdálkodást folytató kolostori, valamint földesúri birtokokon dolgoztak. Az előbbiekben már szólottunk arról, hogy malomtartási joga csak a földesúrnak volt, így a molnármesterség sem fejlődhetett szabadon, munkaeszköz hiányában. Noha a XV. században egy-egy jobb ágy faluban már a három-öt parasztiparos közt (mészáros, varga, kovács, takács) a molnárt is megtalálhatjuk,

84 a molnár mesterség függetlenné válása nem ment oly könnyen, mint a többi mesterségé. Léderer Emma így világítja meg a kérdést: — „A legtöbb ipar függetlenné válhat a középkorban, ha bizonyos adókat leró a földesúrnak. De a mészáros és a molnár nem lehet az, mert földre van szüksége. A molnár és a mészáros tehát tulajdonképpen sohasem független ember (ez a feudális föld-viszonyokra jellemző). Bérlője egy bizonyos területnek, amely a földesúr tulajdona, amelyet a földesúr eladhat, elajándékozhat, s akkor vele adja a molnárt, a mészárost is. Nem lehet tehát szabad bérletnek tekinteni, mikor a föld eladása a mester életegzisztenciáját szünteti meg. Egyes oklevelek molendinatores condicionarii-ról beszélnek. Ez a jogviszony a földesúr és jobbágy viszonya. A molnár, aki saját költségén építi fel a malom épületét, ennek nemcsak hogy nem birtokosa, hanem az után hatalmas évi szolgáltatással tartozik, és legfeljebb az építés évére nyerhet felmentést. Ezzel szemben köteles a malom jó karbantartásáról gondoskodni, mert különben hatalmas bírságok terhelik. A fejlődés magasabb foka, amikor a molnár nem egyszerű bérlő, hanem a malom harmadrészének tulajdonosa lesz, s ez a XV. században elismert szokássá is váltakozik."

85 A molnárok tevékenységét a földesúri kényszeren kívül a paraszti közösség is befolyásolja. ,j\ népi szokásjogok tÜtották, hogy a molnár saját üzletére dolgoztassa gépét, gabonával, liszttel kereskedjék, nehogy a nyeranyagot összevásárolva az olcsóbb gépi munka által versenyezzen a termelőkkel, akiknek nem állt rendelkezésükre hasonló mechanizmus és hogy ily módon monopolizálja az egész termelést."

86 Ezt a megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy a gabona megvásárlása, Őrlése és lisztként való újra eladása önállóvá csak 82. Áchim 1896. 83. Pongrácz 1967. 20. 84. Szűcs 1955.86. 85. Léderer 1928. 363., 367. 86. Hajnal 1949. 10.