Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Matolcsi János: A majacki lelőhely (SZU) állatcsontleletei (az 1978-1979. évi ásatás)

A felnőtt, aduitus korú állatok nagy aránya lehetővé tette az állomány fenntarthatóságát, esetleg növelését. A tenyésztésre utalnak a hímállatok jelenlétét sejtető csonttöredékek, amelyek felismerése a szélességi-hosszúsági arányok alapján lehetséges. A bikák végtagcsoportjai ugyanis jóval szélesebbek, zömökebbek a tehenekénél. Statisztikailag ez persze csak egészben lévő végtagcsontok arányainak adataiból érzékeltethető. A mi anyagunkban azonban ilyen szempontból mindössze egyetlen 190,0 mm hosszú elülső lábközépcsont (metacarpus) emelhető ki, amelynek Nobis-féle indexe 32,6%, tehát a bikák csoportjába esik.

9 Magunk az ivari hovatartozást a csontkarakterisztika-számítással m

i . szoktuk ellenőrizni (Q

L = y/?)- Az eredmény így is egyértelmű, a hosszúsági hányados 42,7-es értéke általában a középkori bikákra jellemző.

10 A leletek között két értékelhető szarvcsap-töredék került elő. Mértékeik szerint ezek majdnem egyformák, de mind a kettő törött, emiatt hosszúságuk nem állapítható meg. Legnagyobb átmérőjük 63,3,illetőleg 68,4 mm; kisebbik átmérőjük 51,4, illetve 47,7 mm. A báziskörméretük véletlen egybeesés folytán 187—187 mm. Ezek a méretek a velük közel egykorú sarkeli szarvasmarha szarvcsapok nagyobbjainak méretkategóriáiba esnek. Nincs kizárva, hogy primigenius típusú állatok maradványai. Bökönyi S. ugyanis a magyarországi neolitikus és a rézkori marhák között azt találta, hogy a primigenius típusú marhák szarvcsapjának báziskörmérete a 177—233 mm közötti mérettartományt alkotja.

11 Mégis óvakodnunk kell a méretek szerinti mechanikus osztályozástól, hiszen szarvcsapleleteink típusát egyértelműen meghatározni csak teljes nagyságuk és formájuk ismeretében lehetne. Az egyetlen mérhető alsó állkapocs (mandibula) szintén hiányos, nagysága közepesnek látszik. A zápfogsorának hossza 135 mm, ebből az előzápfogak aránya 36,4%, a valódi zápfogaké pedig 63,6%. A mandibula testmagassága kelet-európai viszonylatban szintén közpes, ?i -nél 33,2, a M

t közepénél 58,2 mm. A részletadatok első látásra nem mondanak sokat, közlésük mégis indokolt. Az állatok biológiai rekonstrukciójához ugyanis sok részletadatra, az egyes testrészek, csontok több helyen felvett méreteinek ismeretére van szükség. Például a szarvcsapoknál már említettük, hogy azok méretei a legnagyobb sarkeli marhák méreteivel egyeznek meg, most nézzük ilyen szempontból a lapockát (scapula). Már a majacki lapocka 85,3 mmes distalis szélessége (angulus articularis) is 18%-kal múlja felül a sarkeli kazár szarvasmarha ugyanolyan méretét, a lapockanyak legkisebb szélessége pedig 20,6%-kal nagyobb. Morfológiai jellegzetességeihez tartozik, hogy az izületi mélyedés a majacki elérte a fajra jellemző nagyságot, de a varratoknál és az epiphysiseknél az elcsontosodási folyamat még nem fejeződött be. Aduitusnak minősítettük azokat a teljesen kifejlett egyedeket, amelyek végtagcsontjain a diaphysis és az epiphysis összeforrt. Maturusnak számítottuk, ha a csontokon érési jelek: izületi kopások az elcsontosodási vonalak elmosódottsága voltak láthatók. 9. Nobis, G.: Zur Kenntsiss der Ur- und frühgeschichtlichen Rinder Nord- und Mitteldeutschlands. Z. Tierzüchtung u. Züchtungsbiol. 63. 1964. 85-124. 10. Matolcsi J.: Historische Erforschung der Körpergrösse des Rindes auf Grund von ungarischem Knochenmaterial. Z. Tierzüchtung und Züchtungsbiol. 87. 1970. 89-137. 11. Bökönyi, S. - Kubasiewicz, M.: Neolithische Tiere Polens und Ungars in Ausgrabungen. I. Das Hausrind. Budapest-Szczecin. 1961. 1-95.