Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Réz Gyula-Várhidy Imre: Adatok a hazai gőzcséplés és gőzekeszántás kezdeteihez

Schulhof József földbirtokos 1861. június 20-án birtokán egygépes gőzekéjével szán­tott. Schulhof első próbálkozásain felbuzdulva 1861. november 26-án a másik egygépes Fowler-féle gőzekéjét is kipróbálta a Bécs melletti Schwehaton. Niki Lajosnak a Gazdasági Lapokban közzétett tudósításából kiderül, hogy Schulhof géptulajdonos ezt a gépet a ki­állítás befejezése után az Eszterházy hercegtől bérelt kapuvári (Sopron m.) uradalomba szállítja. A hazai nagy uradalmakban több egygépes gőzeke már nem dolgozott többé. 25 Az első páros mozdonyú gőzekét a Fowler cég szállította 1870-ben Albrecht főherceg bélyei (Baranya m.) uradalmába. A Fowler gyár 1888-ban Budapesten irodát nyitott, majd fiókot rendezett be. A gépeivel szerzett kedvező tapasztalatok eredményeképpen az 1900-as évek elején már 300 garnitúrája dolgozott a magyar szántóföldeken. 26 A Fowler gyár különböző tüzelőanyagra készítette gőzgépeit. Nálunk a legtöbb gőz­gépet szalmával fűtöttek. A gőzlokomotívnak két sebességi fokozata volt. A 20 LE-s készlet 1 óra alatt 1,1 kataszteri holdat szántott fel 30 cm-es mélységben. A 10 órás munkaidő alatt 20 q szenet használt el a 6000—7000 kalóriás szénből. Naponta 4 kg csapágyolajat és 3 kg hengerolajat használtak el a gőzgép üzemeltetéséhez. A gőzeke rendszerek közül a kétlokomotívos rendszer terjed el jobban. „A földművelési minisztérium által kiadott kérdőívekre 28 uradalom adott választ, amelyek gőzekével dolgoznak; ezek közül 26-ban használják a Fowler-féle kétlokomotí­vosat és csak kettőben az egy mozdonyút és pedig a Savage-félét." 27 Az első gőzeke behozatala után 1870—1879 között mindössze 2 Fowler típusú két­gépes garnitúra került Magyarországra. 1880-1884 között 6, 1885-1889 között pedig már 18 gazdaság vásárolt a fenti géptípusokból. Ezekből a géptípusokból a kilencvenes években különösen az Alföldön terjedt el a legtöbb készlet. A „Gazdasági Mérnök" című szaklap 1882-ben már arról adott hírt, hogy a főherceg uradalmaiban 12 gőzekével szántanak a földeken. A kilencedik gőzekének a gazdaságba érkezését követő ünnepségen az uralkodó is megjelent. A béllyei uradalom (Baranya m.) elkészítette a gőzeke talajművelés kerületenként összesített adattáblázatát. 28 (Mélyszántás, sekélyszántás, boronálás). A talajművelés össze­sített adatait az alábbi táblázat közli: 25. Niki A., 1862. 51-53. p. 26. K. Herdliczka E., 1911. 60-61. p. 27. Cserháti S., 1896. 229. p. 28. G.M., 1882. 478-481. p.

Next

/
Thumbnails
Contents