Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Knézy Judit: Somogy megye jobbágyparaszti népének csoportjai és gazdálkodása (XVIII. század elejétől a XIX. század közepéig)
kei közé. A bor minőségét az adóösszeírók többnyire harmadosztályúnak jelölték. 101 Pedig e területen igen régi múltú a gazdálkodásnak ez az ága. 102 Zamárdi, Endréd, Alsók, Gamás pl. szerepeltek a XIV. században a fehérvári olaszok által bérelt területek között 103 mint jó bortermő vidékek. Belényesy Márta szerint a Dunántúl két hatalmas, egymástól elütő szőlővidéke közül a déli főleg paraszti kézen volt. A szőlőt az itteni jobbágyság rendes telekbeli tartozékként művelték. Ugyanő említi azt a később szintén meglevő rendszert, hogy Somogyban egy-egy szőlőtermelésre alkalmas területen nemcsak a közeÜ (helybéli), de távolabbi falvaknak, sokszor még más megyebelieknek is volt szőlője. 104 A XVIII. században az uradalmak fenntartották a nagymultú borvidékeken gondosan művelt szőleiket. A rangosabb szőlővidékek a Balaton mentén 105 és a megye nyugati felének domb vonulatain húzódtak a kéthelyi (Baglasi) hegyen, marcali háton (Gomba, Horvátkút, Marcali), böhönyei hegyen, s a Csurgó környéki dombokon (Surd, Szentmihályhegy, Zákány, Bükkösd). 106 Erre nemcsak helytörténészek megjegyzéseiből lehet következtetni, hanem a fennmaradt eszközkészlet is utal a művelés gondosságára, vagy elnagyolt voltára. 107 A megfelelő tároló építmények hiánya (felszíni pincék voltak csak jobbágykézen) azt eredményezték, hogy a török időkben elterjedt elállóbb, tannin tartalmú vörösbor megyeszerte közkedveltebb lett a fehér bornál. 108 A borkivitel XVIII. századi csökkenése következtében az uradalmak kevéssé, de a jobbágyok annál inkább kezdtek a szőlőművelés kiterjesztésével foglalkozni, szőlőterületeknek valót irtani. A szőlőművelés szerves része volt a paraszti gazdálkodásnak, nem esetleges különálló művelési ág. A szőlőhegy nemcsak szőlő, hanem kaszáló, gyümölcsöskert is, sőt szántóföldi termények is előfordultak a szőlők „lábjában." Talán ez a sokoldalú felhasználhatóság magyarázza, hogy olyan nagy kedvvel látott neki a törökdúlás után alig magához tért népesség szőlőföldnek való irtásoknak. Az uradalmak hozzájárultak ehhez, hiszen a hegyvámmal ők is hasznot húztak. A XIX. század elején már egyre több uradalom kezdeményezi, inspirálja a jobbágyok ilyen irányú tevékenységét. De már nem a szolgáltatások miatt, hanem szükségük volt a — keserves munkával termővé tett földekre, melyeket igen alacsony irtásbér kifizetése ellenében visszaválthattak — saját majorságuk területének növeléséhez. A piarista kusztodiatus 1810-ben Mernyén,Várongon 101. 1802-ben készült olyan elkeseredett jelentés is, mely szerint a paraszti szőlők termése ötödosztályú. Melhard 1896. 102. Siófok, Kiliti hegyein már a XI. században nevezetes szőlők voltak. Vajkai A. 1964. 92. 103. Pannonhalmi Szt. Benedekrend története I. 61. 104. Zala, Verőce, Somogy, Baranya megyékről van szó. Belényesy M. 1955. 79. 16. 23. 105. A balatoni borokat már Bombardus dicséri a század közepén, 1730. 245. 106. Fényes E. 1841. 200. 204. 107. Vincze J. 1937. 73. 92. Leírja, hogy a metszőkések a Balaton mentén nem olyan nehézkesek, nagyok, mint a megye többi részén; itt finomabb munkát végeztek vele, gyengébben fejlett vesszőket vágtak (szegényebb talajerejű szőlők, hosszabb szálvesszős művelésmóddal). A baltás metszőkések tiszta fejmetszésnél, törpe vesszőkkel, karók nélkül való művelésnél voltak általánosak. Csak később lett ugyanaz a metszés magas vesszőkkel és karókkal. 108. Vincze J, 1958. 85. Ezek az ún. présházpincék 2—3 osztatúak, fennálló falúak, tartósabb tárolásra nem alkalmasak. Fehér borokat termeltek továbbra is a nagymultú balatonmelléki, horvátkúti, gombai, surdi, zákányi, szentmihályhegyi domboldalakban. Fényes E. 1841. 200. 204.
