Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Knézy Judit: Somogy megye jobbágyparaszti népének csoportjai és gazdálkodása (XVIII. század elejétől a XIX. század közepéig)

tői sor került olyan vámszabályok és behozatali, illetve átviteli tilalmak felállítására, melyek világosan mutatták, hogy Ausztria magának kívánja monopolizálni a magyar mezőgazdasági kivitelből a neki szükséges részt. Magyarország gazdasági kiszolgáltatottsága az 1754, 1775, 1784, 1788-i újabb vámszabályokkal

51 még teljesebb lett, elveszítette Ausztrián és az örökös tartományokon kívül eső piacainak nagy részét. Pedig fölösleg marhából, borból és gabonából akadt.

52 A marhakivitel csökkenésével a somogyi nagybirtokosok kénytelenek voltak mással kárpótolni magukat. Nagymértékben megindult a törökországi, észak-szerbiai, horvátországi területekről az ún. ,,rác—sertés" exportja. Ezeket az állatokat lábon hajtották át a Dunántúlon a szerb disznókereskedők. A hajtóutak mentén az uradalmak felkészültek az átvonuló nyájak fogadására (Széchenyi, Festetich). Nagyarányú kukoricatermesztésbe kezdtek, ólakat, karámokat, kukoricatartó górékat építettek az útvonalra és legelőket, makkos erdőket adtak bérbe a kereskedőknek.

53 Ugyanakkor saját sertésállományukat is növelték, sokszor együtt legelt az átvonuló sertésállomány az uraság kondájával, fokozatosan megindult a fajta kicserélődése is.

54 Hatalmas pásztorsereg őrködött a kondákra. Ez az évszázad az, amikor kialakul az a vélemény, hogy Somogy a kanászok országa.

55 A falvak sertésállománya nem nőtt ilyen mértékben, hiszen ahhoz több legelőre lett volna szükség. Inkább megmaradt egyfajta arány, egyensúly a marhák (számosállat, hizlalt állat) és sertések számában. A megye jelentős területén szűkült a legelő, kiszorultak a jobbágyok állataikkal a makkoltató erdőkből. Azokon a vidékeken azonban, ahol mégis volt valamennyi tartalékföld a jószág számára, kialakultak egyes paraszti állattartó körzetek, melyekről már a XIX. század elejétől tudósításokat olvashatunk, így a berkes, lápos területek, folyók mente a marhanyájaknak nyújtottak még mindig jó legelőt szárazulataikkal a Nagyberek, Boglári Berek, Kis-Balaton kiemelkedésein,

56 Belső-Somogyban a Rinya-, Dráva, Almás-, és Okor mentén. A jobbágyok hizlalt marháiból jutott az ausztriai piacokra is. A marhatartás oly kedvelt foglalkozása volt Dél-Somogy néhány községének, hogy pl. a csökölyi, gigei, kadarkúti, rinyakovácsi gazdák még a Dráva mentén is béreltek rideg marháiknak a nyári félévre legelőt

57 még a XIX. század második felében is. A Zselic erdőségei, a bélavári, iharosi, pogányszentpéteri erdők az uradalmi mellett a paraszti sertésnyájaknak is elegendő eleséget nyújtottak. Richard Bright írja, hogy a bélavári erdőben együtt legeltek az urasági sertések, a községeké, de a szerb disznókereskedőké is.

58 Az 1767-es úrbéri rendezésnél a kérdőpontokból kiderült, hogy a községeknek majdnem 3/4 része elegendő épületfával, tűzifával rendelkezett. Az erdőkben makkol51. Wellmann I. 1979. IS.FeyérP. 1970. 52. Skerlecz Miklós báró művei. Idézi Wellmann 1979. 80. 74. 53. Takács L. 1978. 83-89. 54. R. Bright 1815. 60. 55. Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban. 56. Takács L. írja le könyvében, hogy a községek állatállománya egyre mélyebbre nyomult be a Kis-Balaton szigeteire, mert az uradalmak a berkek peremén levő rétekre, legelőkre egyre inkább rátették kezüket. 1978. 1-30. 57. Knézy J. 1977. 23-24. 58. R. Bright 1815. 60. 67.