Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Knézy Judit: Somogy megye jobbágyparaszti népének csoportjai és gazdálkodása (XVIII. század elejétől a XIX. század közepéig)

költöztette át (Mernye, Fonó

7

). A közbiztonsági viszonyok viszonylagos helyreállításával, a falvak népének végleges megtelepedésével sem volt könnyen elérhető minden helység népe, vagy a községek minden rétege a hatóságok, adószedők, összeírok számára. Az életüket a régi alapokon folytató falvak többségében a település rendszere lehetővé tette, hogy egyesek külső istállókban, pajtákban, pincékben elrejtőzzenek a hivatalos emberek elől. Ez az ún. megosztott település a félszilaj állattartással összefüggő rendszer volt.

8 A belterületen a lakó- és kisebb gazdasági épületek, kamrák, külső kemencék halmazszerűen, rendezetlenül épültek. Az istállók és pajták együtt vagy különböző csoportokban a lakótelepülésen kívül lévő rétekben helyezkedtek el. Az állatokat ellátó férfiak kinn laktak az istállókban. De voltak, akik a szőlőhegyekben húzódtak meg.

9 Ez a településforma a XVIII. század vége felé kezdett a gazdálkodás, nevezetesen az állattartás belterjesedésének gátjává lenni. A szervezett földesúri telepítéseket mérnökök által kimért soros falukép, s a korszerűbb gazdálkodásnak jobban megfelelő beltelek, lakó- és gazdasági udvar-együttes kísérte — különösképpen a német falvakban (Bonnya, Somogydöröcske, Szorosad), ennek előnyei a telepítés jogi, gazdasági kedvezményeivel együtt a XVIII. század vége felé kezdtek szembetűnővé válni. Az újrakezdés igen nehéz munkáját, illetve a termelés folyamatos biztosítását a helyben maradt, vagy saját helyére visszaköltözött

10 népesség állta minden különösebb földesúri vagy állami támogatás nélkül. De a dézsma, kilenced és adószedők keze Őket érte el legelőbb. A legtöbb folyamatosnak tekinthető népességű község a megye központi és — egy keskeny Dráva menti és DNy-i sávot kivéve - déli felében található ún. Belső-Somogyban és Zselic északi, nyugati felében.

11 De mindenfelé akadtak a megyében fennmaradt szigetek: így Kaposvár környékén egy kisebb tömb,

12 a Kis-Balaton

13 keleti részén, Külső7. Hófer T. 1955. 144. 8. Tálasi I. 1972. 75. a megosztott települések tipológiáját adta. Az ő beosztása szerint a somogyi megosztott települések nagyobb része a pajtáskertek (zseliciek pl. Hófer 1955, Somogyjád, Takáts Gy. 1953) csoportjába tartozott, de voltak külső istállós kertek is (Csököly, Somogyudvarhely, Rinyakovácsi). 9. Wellmann I. 1980. idézi Somogy vármegye rendeletét 1773-ból 36. p. 10. Rinyaújnépiek a XVII. század végén települtek vissza; Magyaratád 1721-ben, Szabás 1720 körül. TóthE. 1940. 91-170. 11. Csurgó népének török alatti fennmaradásáról, sőt a törökökkel való üzleti kapcsolatairól Nagyváthy János idejében még megemlékezett a szájhagyomány: „Magok beszélik, hogy mikor a basák Kanizsán és Berzencén laktak, a jobbágy asszony ok igen örömest hordottak hozzájuk tojást és csibét árulni és toldás, vagy áldomás helyett sok török mívet kaptak tőlök." Csire I. 1907. 11. Ugyanő idézi, hogy horvátok is laktak ott. 1695-ben a zsebei falvak közül összeírták: (OL.U et C. Fasc. 28. Nr.20:) Paczcza, Szenna, Szentbenedek, Kisfalud, Szentmárton a belső-somogyiak közül: Gige, Csököly, Kisbajom, Csoknya, Nagybajom helységeket. 12. OLUetC Fasc. 38 Nr. 20 1695-ben szerepeltek az összeírásban: Mérő, Szomajom, Hetes, Aszaló, Egres, Taszár, Kazsok, Újlak. 13. Kövesről írja Müller Róbert. ,,. . .kisebb megszakításokkal folyamatosan lakott volt a török korban, a XVIII. század elején vélhetően a magasabb balatoni vízállás miatt költözött át a KisBalatonba nyúló Mária-asszony Szigetről a Kis-Balatont övező dombság szélére" 1976. 61. Orda lakói is a Nagyberek lápos széléről egy magasabb kiemelkedésre költöztek. Sávoly, Battyán, Balatonberény teljes elnéptelenedésére adat nincs. Balatonszentgyörgy megszállató szerződése 1722. Holládé 1716. évből Csákányé 1740. (T. Mérey 1965. 18-20>benkelt.