Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Balassa Iván: Az őskori vetőekék és mai megfelelőik Közel-Keleten

Csaknem teljes mértékben megegyezik ezzel az a vetőeke, melyet a Van-tó környékének (Kelet-Anatólia. Törökország) örmény lakói használnak. Az ekéhez erősített két deszka 15-18 cm széles barázdát vág és a sorok egymástól mért távolsága 55—65 cm. Ebbe a barázdába meglehetősen sűrűn csorgatják a gabonát, amire a deszka végére erősített rész, illetve tüskés gallyakból összekötött csokor húzza rá a földet. A parasztok nagyra értékelik ezt a vetési módot, mely még akkor is sokszor megmaradt, amikor már más munkákat traktorral végeznek. A parasztok a következőkkel indokolják ragaszkodásukat. A mélyedésben meghúzódó szemeket vastag hótakaró fedi be és megvédi a kifagyástól, hiszen a december-februári hőmérséklet átlaga néhány fokkal fagypont alatt van, de gyakoriak a —20—30°C-os hidegek is. A barázdába hullott mag jó mélyen és nedves talajba kerül és ezért még akkor is nagy a csírázási lehetősége, ha történetesen nem, vagy kevés csapadékot kap. A barázdákba a hó és az eső mélyen leszivárog és ez elősegíti a vetés fejlődését, ugyanakkor a halmok tetejét eldolgozza, úgyhogy amikor már aratásra kerül a sor, akkor az már nem jelent akadályt. Ezt a vetőekét azonban csak laza jól morzsolódó talajon lehet alkalmazni, mert két ökör helyett nehéz, agyagos talajon több vonóerő kellene. Az eke nagy göröngyöket forgatna ki, ami a szép, egyenletes eldolgozást lehetetlenné tenné.

32 32. Christiansen-Weniger, Fr. 1967. 153-156. 9. Vetőeke. Örmény Kelet-Anatólia (Törökország) 1966 CHRISTIANSEN-WENIGER, Fr. 1967. 3. ábra nyomán