Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Mártha Zsuzsanna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban az 1920-1938. években

életkérdés Magyarország számára Trianon után, hogy olyan belterjes mezőgazdasága legyen, amely ellátja népességét élelmiszerekkel, és ezenfelül exportálható feleslegeket is termel. Ismét sűrűn lehetett találkozni a XIX. század végén hirdetett azzal az értékeléssel, hogy „baromfitenyésztésünk világpiaci jelentőségénél fogva egyik igen fontos ágát képezi a hazai állattenyésztésnek". Mindenekelőtt tehát a román megszállás idején tönkrement gödöllői állami baromfitenyésztési mintatelepet és szakiskolát állították helyre.

6 Itt újra megkezdték a köztenyésztésben vérfrissítést szolgáló — korabeli kifejezéssel szólva — regenerátorok tenyésztését. A telep törzsállományának pótlására Németországból tenyészbaromfit importáltak. A baromfitenyésztés és a tojástermelés országos fejlesztésére a Földmívelésügyi Minisztériumban 1927-ben irányelveket dolgoztak ki. Ezek között főhelyen szerepelt a falvak és tanyák vegyes tyúkállományainak tervszerű átkeresztezése, az Amerikában kitenyésztett rhode island red fajta kakasaival a magyar parlaginál nagyobb testű, hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmas (ún. kettős hasznosítású) hazai tyúktípus kialakítására. A minisztérium egyebekben is törekedett a népi baromfitenyésztésnek jó tenyészanyaggal való ellátására. Emdeni gunarakkal, pekingi gácsérokkal és bronz hímpulykákkal ismét bevezette az első világháború előtt rendszeresített, majd a háború miatt abbamaradt hímbaromfi csereakciót. 1933-tól kezdve nemesített fehér, sárga és kendermagos magyar kakasokat is kiosztottak úgy, hogy csereképpen a parlagi kakast be kellett szolgáltatni. Ezúttal is az volt azonban az akció fő hiányossága, mint negyedszázaddal korábban: nem volt eléggé nagyméretű, így nem lehetett átütő erejű.

7 Ugyancsak fontosnak tartották a baromfibetegségek elleni fokozottabb védekezést. Az 1930-as években nagy szakmai viták folytak a tyúkfélék kívánatos tenyésztési irányairól. A kérdés tisztázását a statisztikai felvételek adatai vihették volna előre. Fajták szerint azonban sem az 1928., sem az 1935. évi felvétel alkalmával nem írták össze az állományokat.

8 A hazai baromfi és termékei egykori külkereskedelmi forgalmának áttekintésekor a kiindulás a termelési lehetőségeket meghatározó országos baromfilétszám nagysága. Hangsúlyoznunk kell, hogy az országos baromfiállomány lehető pontos megállapításának előfeltétele az adatfelvétel körének és időpontjának a helyes meghatározása. További követelmény, hogy azonos módszer szerint tartsák a baromfiszámlálásokat, különösen a törzsállomány nagyságának megállapítására. Köztudott, hogy baromfit, főként tyúkokat nemcsak a mezőgazdasági üzemekben szokás tartani. Kevés falusi háztartás akadt az országban, ahol több-kevesebb baromfit ne tenyésztettek volna. A baromfitartó gazdaságok száma 1945 előtt akkorára vagy majdnem akkorára tehető, mint az összes gazdaságé, különösen a 100 kat.hold alatti birtokkategóriákban. Elsősorban tyúkokat úgyszólván minden udvaros-kertes házban — még a városok külső területein is — tartottak. Országos viszonylatban ezek összesített állománya tekintélyes volt. Az 1920-1938. években a baromfiállomány a legkisebb mezőgazdasági üzemekben is nagy volt, és a szokásos tartási mód miatt statisztikai felvételkor a bemondott létszámadatot nem lehetett könnyen ellenőrizni. Még nehezebbnek bizonyult az évi szaporulat6. A földmívelésügyi államigazgatás. . . FÉ 1922. 140., 149., 167. 7. Martha Zs. 1964. 124-125. 8. Sajóhelyi I. 1937. 400. MK