Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
N. Kiss István: Az agrár monokultúrák és Magyarország aktív külkereskedelmi mérlege, 16-18. század
és szerepe a kiegyezés körül semmiképpen sem volt kedvezőtlenebb, mint korábban. Az egy főre eső kenyérgabona-hozam jó egyötödével nőtt, de mert időközben a kukorica és a burgonya vetésterülete is jelentősen kiterjedt, a búzatermelés növekedése nem annyira a belső fogyasztás, sokkal inkább az állandóan emelkedő export igényének kielégítését szolgálta. 1860-ban 4,1 millió kataszteri hold kenyérgabonára már csaknem 2 millió kat.hold kukorica és burgonya vetésterület esett. 47 Az utóbbiak szerepe a népélelmezésben, mint köztudott, évről-évre nőtt. így válik érthetővé az a körülmény, hogy Magyarország 1869-ben és 1870-ben, népszaporulatához képest csak mérsékelten növekvő gabonatermelés ellenére is, exportálni tudta az évi kenyérgabona hozam 23,3%-át. 48 A magyar agrártermelés jó részét 1870 körül jellemző indexszámok egyértelműen mutatják a marhatenyésztés és az ökörexport visszaesését, a szőlőművelés és a borexport viszonylagos stabilitását, valamint a kenyérgabona-kivitel egyértelmű fellendülését. E tényezők hatása, úgy tűnik, még a 20. század második felében is felismerhető az ország agrárexportjának összetételében. N. Kiss István IRODALOM BENDA GYULA. 1973. Production et exportation des céréales en Hongrie, 1770-1870. In: Paysannerie française - paysannerie hongroise. Eds. Köpeczi B. — H. Balázs, É. BENDA GYULA. 1973. Statisztikai adatok a magyar mezőgazdaság történetéhez, 1767-1867. Budapest. BUZA JÁNOS. 1980. .4 hódoltság gazdagparaszti állattartásának néhány kérdése. Eth. No 2. EMBER GYÖZÖ. 1971. Ungarns Aussenhandel mit dem Westen um die Mitte des XVI. Jahrhunderts. In: Der Aussenhandel Ostmitteleuropas 1450-1650. Ed. Bog, Ingomar. Köln. FRICSAY ÁDÁM, 1918. A pécsi klérus birtokainak telepítésügyi összeírása 1 733-ban. B.Ht. KIRILLY Zs. - N. KISS I. 1968. Production de céréales et exploitations paysannes en Hongrie aux XVf et XVIII e siècles. Annales, No 6. KISS ALBERT. 1979. A magyar mezőgazdaságra vonatkozó adatok az osztrák statisztikában, 1829-1867. SfcSzle.No 12. KISS ATTILA. 1964.^4 Kárpátmedence koraközépkori szőlőművelésének kérdéséhez. Agt. Szle. KLIER, R. 1965. Der schlesische und polnische Transithandel durch Böhmen nach Nürnberg in den Jahren 1540 bis 1576. Mtt.V.G.N. 53. évf. KOCSIS GYULA. 1979. A Tápió mente falvainak népe. XVI-XVII. század. Eth. No 1. KOSÁRY DOMONKOS. 1965. Pest megye a kuruckorban. Inc Pest megye múltjából. Budapest, I. köt. LAKATOS ERNŐ. 1980. Alsónémedi története a X. századtól 1944-ig. In: Alsónémedi története. Budapest. N. KISS ISTVÁN. Uradalmi gazdálkodás Sárospatakon és Tokajban a XVI. század második felében. T.Szle. N. KISS ISTVÁN. 1966. A mezőgazdasági termelő népesség fluktuációja és az extraneus birtoklás Hegyalján a XVI. század második felében. In: Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában. Ed. Makkai László. 47. Benda Gy. 1973. Statisztikai. 274. 48. Benda Gy. 1973. Production. 187-197.