Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Csorna Zsigmond: Nyugat-magyarországi terményfuvarosok (Adatok a dél-burgenlandi paraszti borkereskedelemhez és bormértékekhez)

Dunántúlra általában gyümölcsöt, kevés deszkát és a nagy sóhiány miatt 1919-ben sót szállítottak. Az uticél mindig a minőségi bortermő vidék volt, legtöbbször a Balatonfelvidék, de egyes fuvarosok Szombathelyre, Sárvárra, Szekszárdra, Székesfehérvárra, Nagykanizsára is szállítottak gyümölcsöt és onnan bort. Sokszor lakóközségeiken túl, Steierországba értékesítették a hozott árukat (bort vagy búzát). A hosszú út után igyekeztek gyorsan eladni borukat, általában csak a kelet-steierországi községeket keresték fel. Az egykori magyar határtól egy napi járásnál távolabbra nem szállítottak a XIX. sz. végén, XX. sz. elején. így Bierbaumba, Birkfeldbe, Burgauba, Fürstenfeldbe, Geiselsdorfba, Gleisdorfba, Hartbergbe, Kaindorfba, Leitersdorfba, Neudauba, Pőllauba, Sebersdorfba, St. Magdalenabe, Waltersdorfba, Wörthbe stb. Az út Magyarországon kb. 160—170 km volt, általában a Pest-Graz-i úton haladtak a stinatziak, amíg le nem tértek az úticéljuk irányába. Nagyjából azonos útvonalon közlekedtek. Főbb állomások: Stinatz — Stegersbach - St. Michael (Tusztaszentmihály, Sveti Mihalj) - Güssing (Németújvár, Novi Grad) - Strem (Strém) - Pinkamindszent - Körmend — Vasvár — Oszkó — Baltavár — Zalabér — Tűrje — Mihály fa - Sümeg - Tapolca — — Gyulakeszi — Köveskál — Örvényes — Balaton. Wolfauból és Allhauból a parasztfuvarosok nem délnek, hanem északnak fordulva, azonos útvonalon közlekedtek: Oberwart (Felsőőr) - Grosspetersdorf (Nagyszentmihály, Veliki Petrstof) - Szombathely — Sárvár vagy már délre fordulva Rum — Sümeg — Tapolca — Badacsony. Visszafelé jőve, azok a fuvarosok, akik Steierországba vitték rakományukat Körmend után Rátót, Vasszentrnihály felé tértek le a fentebbi útról és Fürstenfeld felé hajtottak tovább. Télen valamivel lassabban haladtak, mert az idő is rossz volt. A stinatziak általában Güssinget elérve ebédeltek meg az első nap. Éjszakára, mivel korán esteledett - már Pinkamindszenten vagy Körmenden szálltak meg. A második nap délben Oszkón vagy Baltaváron voltak, éjszakát Türjén, Mihályfán vagy már Sümegen töltötték. Attól függően, hogy milyen gyorsan tudtak haladni. A harmadik napon délben Tapolcára értek, az éjszakát Köveskálon töltötték. A negyedik nap délelőttjén érkeztek meg a borfelvételi helyre. A gyümölcs illetve borfuvarozás a XX. sz. elejéig szinte csak szekerekkel történt. Különböző szekereket különböztettek meg: - a magyar szekeret, ezt nem használták, csak belső-Dunántúlon látták. Ez létrás volt és nem fix lőcsei miatt már messziről csörgött, a hangjáról megismerték. — a kis szekeret, vagy mala kola-t, amit csak rövid távú fuvarozásra (takarmány, trágya stb.) vagy a határba kimenésre használták. Hasonlított a borszállításra használt szekérhez, de annál rövidebb és könnyebb, kevésbé erős építésű volt. — a bor, gyümölcs, búza hosszú távra szállítására egy külön típust használtak, a boros kocsit a vinsko kola, Weinwagen-t. Ennek a kocsitípusnak hosszú, fixen ékelt rakoncái voltak. Ezekre lánccal erősítették fel a karvastagságú, a kocsi hosszával azonos hosszúságú farudat a svebice, Swem, Svebewagen-t. A szemben lévő rakoncákat is lánccal kötötték át. Ennek támaszkodtak a hordók oldalt. A kocsi oldalán semmiféle létra nem volt, csak egy-egy kb. 20-25 cm széles hosszú oldaldeszka a daske, Brett, amire rárakták az ülődeszkát. A svebice felett abban az esetben, ha ponyvát húztak fel a kocsira, akkor egy vékony, vízszintes hosszú rudat erősítettek fel a rakoncákra. Ennek külön neve nem ismert, szerepe csak a ponyva és a széna tartása volt.