Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Für Lajos: A zöldségtermesztő tanyák kialakulása
szolgált. 8 „Kecskeméten tehát kertész - írták a két háború között - a mezőgazdasági földművelést végző, a gazdák által fogadott, tanyán lakó konvenciós cseléd vagy munkás." 9 A valóban kertészkedést űző tanyahálózat kiépülése természetszerűleg nem velük kezdődött, ám a társadalmi töltésű fogalom a Duna-Tisza közének néhány tanyás településében túl élte a XIX. századot. Használták tehát még akkor is, amikor már valódi kertészek is lakták a maguk által létesített tanyákat. Éppen ezért nem lehet csodálkoznunk azon, hogy amikor a kertészet a szóban forgó tájakon mintegy elkülönülő önálló üzemággá kezdett válni, s a benne dolgozók sajátos paraszti foglalkozást űző valódi kertészekké lettek, a lenézett társadalmi állapotú „kertészekétől magukat megkülönböztetve, ,,zöldséges"-eknek, vagy „német kertészeknek" nevezték inkább. „A zöldségkertészt — írta Szabó Kálmán - aki valóban kertész, Kecskeméten csak zöldségesnek mondják." Ezek a zöldségesek joggal tartották magukat többre ama régi értelemben vett „kertészek"nél. 10 A szorosabban vett kertészeti növények, vagyis a zöldségfélék termesztése a tanya körüli ún. veteményes kertekben persze a tanyarendszer kialakulásával elkezdődött már. A „kertészet" Kecskeméten — írták 1854-ben — nem mondható ugyan általánosnak, mégis „csaknem minden tanyán van a tanyaházhoz közel kisebb nagyobb veteményes kert". Területük ezeknek - a tanyákon éppen úgy, mint a zárt településekben - nem nagy, de arra mégis elegendő, hogy a város népe „bőségesen" el tudja látni saját magát. A kecskemétiek „roppant mennyiségben" csak a káposztát termesztik, amiből sokat szállítanak a Tisza-menti vidékekre is. 11 Veteményes és gyümölcsös kertek — írták később Nagykőrösről — leginkább ott kezdik körülvenni a tanyákat, ahol a tulajdonos elhagyva városi otthonát, családjával együtt kiköltözött már a tanyákra. 12 Bizonyos, hogy ez a fajta „kertészkedés", zöldségtermelés semmibe sem lépte túl az ország bármely más táján, s bármely parasztgazdaságában megtermelt, a saját szükségleteiket fedező termékek szokványos kereteit. Másként szólva, ettől még semmiképpen 8. A „kertész" fogalom épp a XVIII. századtól kezdődó'en használatos volt egyéb értelemben is. Azokra a délkelet-alföldi kertész községekre gondolunk, amelyeket a földesurak elsősorban dohánytermesztési célzattal telepítettek, s amelyek mint ún. telepítvényes falvak azután nem is szabadulhattak fel 1848-ban. Ügyeiket csak az 1873. évi XXIII. törvénycikk rendezte. Ilyen „kertészségek", ahogy Palugyai nevezte őket, az egyik leginkább kertkultúrás tanyás településünk, Szeged határában is voltak. Az egyik „kertészség"-et a felsőváros határában rác telepesek hozták létre, a másik az alsóvárosi határban levő „reszkei kertészség". Lakosai mindkettőenk tönnyire dohánytermelő „földművelők". Palugyai Imre, 185 3. II.köt. 221.p. Gyimesi Sándor, 1965.1.köt. 280.p. Magyar törvénytár, 1873. XXIII. tc. A „kertészség" az ő esetükben sem csupán foglalkozást, hanem sokkal inkább társadalmi állapotot takart. Azt nevezetesen, hogy földjeiket nem úrbéresnek, hanem a földesúr kizárólagos tulajdonában álló majorságinak tekintették, s viszonyukat és terheiket sem a többi jobbágyéhoz hasonló urbárium, hanem külön magánjellegű szeződés szabályozta. így tekintették őket 1848-ban ún. majorsági zselléreknek, s ezért nem szabadulhattak fel a földesúri kötelékek alól 1873-ig. 9. BKmL. 2.D.8.9.C. Kecskemét Polgármesteri Hiv.ir. Különkezelt ir. Kecskeméti tanyák, é.n. 10. Szabó Kálmán, 1936. 24.p. Boross Marietta, 1963. 206, 209.p. Társadalmi „rangjuk" emelkedését mutatja, hogy az 1920-as években - írja Boross - a zöldséges lányok és fiúk igen kapósak lettek. 11. Kubinyi Ferenc-Vahot Imre, 1854. 32.p. 12. Galgóczy Károly, 1896. 503.p.
