Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Szabó Lóránd: Számvetés a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tudományos tevékenységéről 1975-től
szakaszáról, amelyben csakugyan gyökeres változásokon ment át mind a termelési technológia, mind pedig a dolgozók társadalmi struktúrája. Agrártörténeti emlékeink fokozottabb védelmének ügyét kívánta elősegíteni a Múzeum és a Baráti Kör azzal, hogy Mezei műhelyek címmel 1981-ben (példátlanul rövid idő leforgása alatt) tetszetős kivitelezésben megjelentette Gerencsér Miklós kitűnően megírt könyvét. A múzeumi kiadványok sorában mindenképpen meg kell említeni a nemzetközi agrártörténeti bibliográfia továbbfolyó munkálatait. Az elmúlt tervciklusban három kötet látott napvilágot: az 1971 — 1972. évi könyvészeti adatokat az 1975-ben, az 1973—1974. évi adatokat az 1979-ben, s az 1975—1976. évi adatokat az 1980-ban megjelent kötet tartalmazta. A már feldolgozott, illetve az elkövetkező öt évben feldolgozásra kerülő témákról szólva, végül mindenképpen ki kell emelni, hogy a tudományos kutatás eredményei nem csupán agrármúltunk alaposabb feltárását, megismerését, nem csupán a tudományterület gazdagítását szolgálták, illetve szolgálják. Az intézmény feladatkörébe vágó tevékenység ugyanakkor a múzeum munkatársainak tudományos haladását, továbbfejlődését is nagymértékben elősegíti. Amint az elmondottakból kiderült, négy egyetemi doktori, esetleg két kandidátusi és akadémiai doktori fokozat megszerzésének a lehetőségét teremti meg a múzeumban folyó tudományos munka. Mindez természetszerűleg kedvezően visszahat az intézményre; emeli annak rangját a közgyűjtemények sorában és a hazai tudományos közéletben egyaránt. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum tudományos tevékenységét, akárcsak a hozzá hasonló jellegű közgyűjteményekét, különféle tényezők határozzák meg. A kutatási területek kialakítását jelentős mértékben befolyásolják a közművelődési feladatok, amikor is a kiállításokhoz kapcsolódva kerül sor egy-egy fontosabb téma kidolgozására. A kutatási profilt nagymértékben meghatározza az intézmény sajátos jellege; az nevezetesen, hogy munkatársai különböző (agrár- és kertészmérnök, közgazdász, történész, régész, néprajzos) képzettségű szakemberek. Végül jelentős tere van a kutatómunkában az egyéni felkészültségnek és a sajátos jellegű egyéni érdeklődésnek. Nem egy esetben pedig egyéb, az intézményen kívüli tudományos feladatokhoz való kapcsolódás szabja meg a tudományos tennivalókat. A tudományos tevékenység köre, tematikája, a kutatott területek idő- és térbeli eloszlása ennélfogva nehezen egységesíthető. A kutatott témák azon kívül, hogy az agrártörténet tárgykörében mozognak, csak igen ritkán kapcsolódnak egymáshoz. A tudományos témák (régiek és újak) áttekintéséből szembeötlő, hogy a kutatások egyrészt a régészeti leletek alapján megragadható ős- és ókori, részint középkori agrártörténelmünk, másrészt a kertkultúrák különböző korszakbeli és jellegű történeti kérdéseire koncentrálódnak. A kutatott vagy tervbe vett többi téma az agrártörténelem legkülönbözőbb területein „szóródik szét". Ennélfogva agrármúltunknak az általunk kevéssé vagy egyáltalán nem kutatott területe igen nagy. így pl. nem kutatjuk a kertkultúrákon kívüli növények termesztésének közép-, új és legújabbkori; a baromfit nem számítva az állattenyésztés új- és legújabbkori, 1945-ig tartó fontos, valóban jelentős korszakát; az erdészet, halászat, vadászat, a földművelési rendszerek, a határhasználat, az eke és a gépesítés múltját, (kivéve az agrártechnika történetét); a két nagyüzemre szorítkozó kutatáson kívül az üzemtörténet, az élelmiszeripar-történet, a szakoktatás- és tudománytörténet problémakörét,
