Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Balassa Iván: A munkaeszközök kutatásának ikonográfiái forrásai
akad néhány. így Zenthei Mátyásnak — minden bizonnyal jeles földművelőnek —V. László magyar király 1456-ban nemességet adományozott. A címerében található eke leírása a következő: az ekének két egymástól független hátrafelé görbülő szarva van. A címer készítője elrajzolta az ekét, mert a gerendely nem bal, hanem a valósággal ellentétben a jobboldali szarvba megy bele. A gerendely egyenes és belőle nyúlik le a virággal félig eltakart csoroszlya. A talpon levő ekevas formáját nem lehet megállapítani. A hátrafele elkeskenyedő kormányt három nagyfejű szeg erősítette a köldökhöz. Ez esetben a keletkezési évét meg tudjuk pontosan állapítani, de semmit sem tudunk arról a művészről, aki a királyi kancelláriában a címereket festette, nem tudjuk az ekével kapcsolatos ismereteit, vagyis ezt a fontos adatot nem lehet lokalizálni. Ezért csak annyit mondhatunk: az ábrázolt ekeforma, melyet a későbbi évszázadokban egyre szélesebb körből ismerünk, a 15. század közepén már használatban lehetett Magyarországon. 9 A városok, falvak címereiben lényegesen többször találunk munkaeszközöket. Leggyakrabban az ekevas, csoroszlya, sarló, szőlőmetszőkés fordul elő, mintegy jelezvén a lakosság foglalkozásának legfontosabb területét. Az eke teljes egészében csak ritkán található, mert a viszonylag bonyolult szerkezetét nehéz ábrázolni. Ezért a jól rajzolható ekevas és csoroszlya került a pecsétre a 16. század végétől kezdve, de igazában a 18. század elejétől bontakozott ki valóságos divatja az ilyen pecsétábrázolásoknak. Az ország különböző területein vizsgáltam a falupecséteket és ennek alapján megállapíthattam, hogy ezeknek is van bizonyos forrásértékük. Hiszen elképzelhetetlen, hogy egy falupecsétre olyan szerszámot vagy alkatrészt metszenek, ami azon a helyen nem olyan formájú vagy egyáltalán ismeretlen. Mégis forrásként történő felhasználásukkor bizonyos szempontokat figyelembe kell venni. Először is a pecsétek rendszerint nem helyben, hanem valamelyik közeli városban készültek. A mesterek kétségtelenül bizonyos egységesítésre törekedtek, munkájukat befolyásolta a helyi szokás, a divat és esetleg nem az adott vidéken szerzett ismereteik. Ezen kívül számolni lehet azzal is, hogy mintául a falu előző pecsétjét odaadták, vagy esetleg egy másik falu pecsétje szolgálhatott példaképül. Ha mindezeket figyelembevesszük is, mégis arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a pecséteken előforduló nagyobbszámú ábrázolások e gy _e gy környék általános típusának főbb vonalakban megfelelnek. 10 6. Gonyű (Győr m.j falu pecsétje 1 733-ból 9. Balossal. 1973. 298 p. 10. Balossal. 1972.
