Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

P. Erményi Magdolna: Magyarország főbb borvidékeinek története a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításaiban

A bortermelőknek igyekszünk segítséget nyújtani a borbetegségeket bemutató kiállítási résznél. Itt egy nyomógombos szerkezet működtetésével a borok betegségeit, hibáit könnyen felismerheti a látogató. Ezzel párhuzamosan egyben útmutatást is adunk ezek megszüntetésére vagy javításának lehetőségeire. A terem belső falán, körben kerülnek bemutatásra a magyar borvidékek. Mindegyiknél ismertetjük pontos helyét Magyarország térképén, a terület jelenlegi nagyságát, a telepítésre engedélyezett szőlőfajtákat, a vidékre jellemző talaj féleségeket (talaj szelvényt), a legfontosabb szőlő- és borfajtákat. Történetüket csak vázlatosan mutatjuk be, ahol korabeli rajzok, a jelent ábrázoló fényképek adnak ízelítőt a vidékről, pince típusokról, főbb munkafolyamatokról, melyeket egy-egy jellegzetes tárgy egészít ki. (3. sz. kép) A Dunántúl, elsősorban a Balaton környékének szőlő- és bortermelését a Keszthelyi Georgikon Majormúzeumban ismertetjük. Ez a múzeumunk az 1797-ben Festetics György által létesített felsőfokú mezőgazdasági tanintézetének helyreállított gazdasági épületeit és a benne elhelyezett kiállításokat foglalja magába. A szőlő- és bortermelési kiállítás történeti sorrendben tárja fel a XIX. század nagy változásokat hozó, s e borvidék termesztőinek életét befolyásoló korszak főbb állomásait, a termelés és eszközváltás módjait. A szőlőtermesztést bemutató kiállítási részben a szaporítást, oltást, ültetést, metszésmódokat, a nyári munkákat mint pl. kapálás, fattyazás, kötözést szemléltetjük korabeli ábra, levéltári forrásanyaggal és eszközökkel. A vidékre jellemző egyrészt helyi, másrészt erre a környékre származottjnajd leginkább elterjedt fajták preparátumát e részhez kapcsolódóan — mégis kiemelve - helyeztük el. Itt hangsúlyozzuk azt a fontos tényt is, hogy a XIX. század közepétől a nagyobb szőlőbirtokosok, elsősorban az északi parton fajtatisztaáüományú ültetvényeket telepítettek, melyről néhány leírás és szőlőskert térképe tanúskodik. (4. sz. kép) A világ legkorábbi felsőfokú mezőgazdasági tanintézetében a Georgikonban a szőlőtermesztést is példamutatóan művelték. Tangazdaságának cserszegi szőlőjében új fajták, új művelési és borkezelési eljárások bevezetésére törekedtek. Ezt bizonyítják a fennmaradt dokumentumok, melyekből néhány kiragadott rész hívja fel a figyelmet arra, hogy a XIX. század elején a szakismeret birtokában milyen eredményt tudtak elérni. A szőlő növényvédelmét elsősorban a filoxéra pusztítását, az ellene történő védekezést, küzdelmet külön hangsúlyozzuk Ezt követi a szőlőtermesztés megújulását, az újratelepítéseket, a szőlőoltvány-termesztést, új oltásmódokat, a termelés fellendülését bemutató részlet. (5. sz. kép) A kiállítás másik fő része a szőlőfeldolgozásról, a borkezelésről, pincemunkákról, palackozásról és borszállításról szól. A szőlőbirtokosok, földesúr, polgár, jobbágy érdekszövetkezetekben, a hegyközségekben tömörültek, amelyek írott törvényei, artikulusai valamennyiükre egyformán kötelezőek voltak. A kiállításon az 1776-ban készült Badacsonytomaj hegykönyvéből láthatók részletek, 1894-ben országosan szabályozták a hegyközségek szervezetét és feladatait. A Balaton környékén a múlt században csaknem minden birtokos rendelkezett présházzal, mert a szőlő feldolgozása, a bor kezelése és tárolása kint történt a szőlőben. A különböző, régi, szép présházakat fényképek segítségével őriztük meg az utókornak, hiszen csaknem valamennyi áldozatul esett már a nagyarányú villaépítkezésnek. A mindig jelentős eseménynek számító szüret hangulatát és gyakorlatát képek, versek, a munkához hozzátartozó eszközök és a tiprókáddal egybeépített jellegzetes prés szemléltetik. (6. sz. kép)