Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Urbán László: A paraszti állattartás rendszerének felbomlása az első négy termelőszövetkezeti városban

jobbára Karcagon és Mezőtúron kerültek a közös gazdálkodást kezdők kezébe. Amíg pl. Karcagon több csoportnak 50—60 kh (összterületének mintegy harmadát kitevő) legelője volt, addig Kisújszálláson csak egy tszcs-től jelentettek legelőt, az is csupán 23 kh volt.

82 Túrkevén pedig az 1949 áprilisában négy csoport egyesülésével kialakult 359,5 kh-s Vörös Csillag tszcs-nek csak 11 kh legelője volt.

83 Meg kell azonban jegyeznünk, hogy amíg ez utóbbi két közös gazdaság legelőterülete valóban legeltetésre szolgált, addig Karcagon és Mezőtúron többnyire a rizstelepek bővítésének tartalékaként szerepelt. Ezekben a városokban ugyanis az 1948/49 fordulóján létrejött tszcs-k többsége a rizsen kívül semmilyen növény termesztésével nem foglalkozott és állattenyésztéssel sem. 1949 őszén már Mezőtúron is kevesebb legelő területük volt az újonnan létrejött közös gazdaságoknak. Előfordult ugyan, hogy 52 kh legeltetésre használt föld jutott egy tszcs (Haladás) birtokába, de több esetben csak 10 kh alatti terület (Alkotmány és Táncsics tszcs).

84 A termelőcsoportokban 1949 végére kialakult legelőhelyzetet átfogóan jellemzi egy 1950, január 14-én keltezett kimutatás.

85 Eszerint a megye termelőszövetkezeti csoportjainak összterületéből a legelő 10,6%-kal részesedett. Ez az arány Karcagon 11,7%, Kisújszálláson 1,5%, Mezőtúron 1,8% volt. A kimutatás a túrkevei tszcs-k esetében legelőt egyáltalán nem tüntet fel. A négy városban a megye összes tszcs-inek 31,4%-a az összterületnek 37,1%-ával rendelkezett, a legelőnek viszont csak 18,2%-ával. 1949 végén a négy város 493 kh-t kitevő termelőszövetkezeti legelőterületének 84%-a Karcagra koncentrálódott. Ugyanakkor 1950 elején az együttes állatállományból csak 20—30%-kal részesedtek Karcag közös gazdaságai.

86 Az 1950—51-ben sorra kerülő újabb szövetkezetszervezési kampány során a négy város határában uralkodóvá vált a termelőszövetkezeti szektor. Megnövekedtek a már működő tsz-ek és tszcs-k, de számos új csoport is létrejött. Ezek egy része legelőterülettel is rendelkezett. Volt amelyikük területének majdnem harmadát legelő tette ki (karcagi Damjanich tszcs), más esetekben 10—20%-os arányt, vagy annál kevesebbet képviselt a legelő. A termelőcsoportok legelőterületeinek nagysága között jelentős eltérések mutatkoztak, volt ahol csak 3-4 kh-t tett ki, de volt ahol 150-200 kh-t is (karcagi Alkotmány és Vörös Csillag tszcs).

87 Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a helyzet megítélésénél azt a tényt, hogy az 1951 elején újonnan alakult termelőszövetkezeti csoportok nagyobbik része az I. típus szerint jött létre, s közös állatállományt nem alakított ki. így a birtokukba jutott legelő területek közös hasznosítására csak később — III. típusúvá történt átalakulásuk, vagy valamelyik állattenyésztést is folytató közös gazdaságba való beolvadásuk nyomán — került sor. A kollektivizálás 1948 őszétől 1951 tavaszáig tartó - a termelőszövetkezeti várossá válást eredményező — időszakában összességében a szövetkezeti szektor legelőterülete kisebb volt, mint az összterületből való részesedése alapján indokolt lett volna. Kezdet82. UMKL FM Tsz. Főo. Szolnok m. 1951 Karcag, 1950 Karcag, 1951 Kisújszállás 83. Uo. 1949 Túrkeve 84. MSZMP MB A. 39/2/198, UMKL FM Tsz. Főo. Szolnok m. 1949 Mezőtúr és 1950 Mezőtúr 85. MSZMP MB A. 39/2/195. 86. SZML MEZIG 1322/1950. 87. UMKL FM Tsz. Főo. Szolnok m. 1951 Karcag