Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Urbán László: A paraszti állattartás rendszerének felbomlása az első négy termelőszövetkezeti városban
A termelőszövetkezeti lóállomány alakulása 1953-1956 között 13 közös állomány (db) Város 1953 1954 1955 1956 m á rcius 1-én Karcag 842 835 866 862 Kisújszállás 563 468 523 455 Mezőtúr 1 212 1 136 1 120 1 037 Túrkeve 664 671 705 630 A nagyüzemi keretek kialakulása tehát önmagában még nem számolta fel a négy város mezőgazdaságának azt a jellemzőjét, hogy vonóerőszükségletének fedezésében alapvető az igásállatok szerepe. A gépállomási hálózat kiépítésével azonban a talajmunkák legnehezebb részét átvették a gépek. 74 Az igavonó jószágok száma így már kevesebb lehetett, mint a hagyományos technika mellett szokásos volt. Az állomány gyors csökkenésére viszont így is csak később, a termelőszövetkezeti géppark kialakításával, a hatvanas évek elejétől került sor. 6. A legeltetés lehetőségeinek változása A négy város legelőviszonyainak alakulásában a kollektivizálás korlátozó tényezőnek bizonyult. A közös gazdálkodás első éveiben tovább csökkentette a XIX. század második felében megtörtént folyószabályozások nyomán leszűkült legelőterületeket. A „vizi világ" múltszázadi megszűntével átalakult a mezőgazdaság szerkezete. Nagymértékben megnőtt a növénytermesztéssel hasznosított földterület, összeszűkült a legelő. Az állattenyésztésben tért hódított az istállózás. A legeltetés szerepe jelentősen csökkent és módosult is. A századforduló táján, s az azt követő években a magántulajdonba került rétek és legelők jórészét — főleg a kisebb gazdaságokban - feltörték, s inkább csak a rossz minőségű, másra nem használható részeket hagyták meg legeltetésre. Ugyanakkor azonban — éppen a szántóföldi termelés bővülése nyomán és a tanyásodás következtében — számos legelőn kívüli legeltetési mód vált jellemzővé a paraszti állattenyésztésben. Aratás után a tarlókat nem szántották fel azonnal, hanem jószágot tereltek rá. A kalászosok földjén túl legelőül szolgált a betakarítás után a kukorica és a répa területe is. A kisebb gazdaságokban jelentőssé vált a tanya körüli és szórvány legeltetés. A tanyaudvar gyepes részét, a föld végén levő fasorok, bejárók, dűlőutak, mezsgyék, árkok füvét egyaránt legeltették. Több-kevesebb ideiglenes legeltetési lehetőség is kínálkozott, pl. az 73. Szolnok megye statisztikai évkönyve 1952-55 198. és 1956 136. 74. 1953 tavaszi értékelés szerint a tsz-városokban az összes talajmunkák 75-80%-át a gépállomások végzik. MSZMP MB A. 39/2/207.
