Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Pintér János: Hódmezővásárhely agrárviszonyai a századfordulón a korabeli statisztikák tükrében

Ha a népesség növekedésének arányát vesszük szemügyre 20 esztendő alatt, kiderül, hogy a rohamosan kapitalizálódó Szeged mögött tovább nőtt Hódmezővásárhely lemaradása lélekszám tekintetében is. Míg Szeged lakóinak száma 1890—1910 között 35%-kal, Vásárhelyé csak 12%-kal nőtt. Ez utóbbi pedig még Csongrád megye és Magyarország lélekszám gyarapodásánál (20—20%) is kevesebb volt. Ha azt vizsgáljuk, hogy foglalkozás szerint hogyan oszlott meg a két város, illetve a megye lakossága a fenti 20 esztendőben, kiderül, hogy míg Szeged lakóinak még fele sem, addig Vásárhely és a megye (a két város nélkül) lakóinak több mint 2/3-a a mezőgazdaságból élt, valamivel meghaladva az országos átlagot.

6 Vásárhely őstermelésből élő népességének csökkenése összhangban volt hazánk lassú iparosodásának alakulásával, mintegy középtájon foglalva helyet Magyarország ekkor kialakuló ipari körzeteinek viszonylagosan gyors fejlődése és az iparfejlesztés szempontjából szinte érintetlen területek stagnálása között. Egyértelmű, hogy adottságai, történelmi, társadalmi fejlődése és egyéni sajátosságai miatt Hódmezővásárhely életében a mezőgazdaságnak meghatározó szerepe volt. Vásárhely sajátos fejlődésének összetevőit a tanulmány terjedelmének korlátozott volta miatt még vázlatos formában sem áll módunkban ismertetni. Egyetlen dolgot mégis meg kell említeni, ez a Tisza szabályozása. A szabályozás előtt tulajdonképpen csak északkeleti irányból, vagyis Orosháza felől lehetett Vásárhelyt megközelíteni, másutt tavak, erek, árterületek, kisebb mocsarak zárták el a külvilágtól. A Tisza szabályozása ezen lényegesen változtatott ugyan, de addigra ezen a tájon már kialakultak a főbb közlekedési és kereskedelmi útvonalak, Vásárhely pedig mellékvágányra szorult. Nemcsak kereskedelme, hanem ipara sem fejlődött ki, lakóinak egyetlen megélhetési lehetősége a mezőgazdaság maradt, a több mint 120 000 katasztrális holdon, a megye területének közel 1/4 részén (23,5%-án).

7 A századfordulón nagybirtokot már nem találunk Vásárhely határában. Az agrártermelés súlyát a kis- és középparaszti birtokokon folytatott gazdálkodás jelentette. Az 1895-ös nagy mezőgazdasági üzemstatisztikai összeírás adatai ezt egyértelműen bizonyítják. A gazdaságok számát véve szemügyre, azt látjuk, hogy ekkor Csongrád megyében 34 és félezer (34 565) gazdaság volt, s ebből több mint minden ötödik (22,1%) Hódmezővásárhely határában feküdt.

8 Mivel városunkban ekkor egyetlen ezer kh-t kevéssel meghaladó birtok létezett, érthető, hogy az 5 és 100 kh közötti területű, a korabeli szóhasználat szerinti „kis birtokok" a megye hasonló kategóriájú területeiből 25,8%-ot foglaltak el.

9 A Csongrád megyei ún. középbirtokoknak, tehát a 100-tól 1000 kh-ig terjedőeknek 5. A tanulmányban közölt, Magyarországra vonatkozó adatok Horvát-Szlavónország nélkül értendők. 6. Itt jegyezzük meg, hogy a mezőgazdasági munkások és napszámosok számának összevetését mellőztük, mert az 1900-as népszámláláskor mindazokat, akik mezőgazdasági munkásnak vallották magukat, ebbe a kategóriába sorolták, függetlenül attól, hogy mennyi földjük volt, 1910-ben viszont az 5 kh-nál nagyobb földbirtokkal rendelkező mezőgazdasági munkásokat és napszámosokat a kisbirtokosok közé vették fel az összeírok. 7. M.K.MG.STAT. IV. k. 1900. 37-38. és Csongrád vm. 1913. 18. alapján. 8. Uo. 9. Uo.