Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

N. Kiss István: A magyar marhatenyésztés jelentősége Magyarország és Közép-Európa számára a 16—18. században

elszámolás minden állatnál külön feltünteti a felvásárlási árat, a vágósúlyt, valamint a hús, bőr és faggyú eladásából származó bevételt, ami lehetővé teszi a haszonkulcs kiszámítását.

1 7 Az uradalmi mészárszék pénzügyi egyenlege az említett három évben a következőképpen alakult: Kiadás Bevétel 28 vágómarha hús 146,51-59,3% felvásárlási bőr 52,92-21,4% ár

a faggyú 47,81-19,3% 170,54 Ft 247,24 Ft A marha felvásárlással egybekötött húseladás igen eredményes volt az uradalom számára, mely ebben az esetben a befektetett tőke után 44%-os hasznot húzott. Ezt a rendkívül magas haszonkulcsot azonban speciális körülmények tették lehetővé. Az uradalom keretei között a húskimérés földesúri monopóliumot képezett, sem a felvásárlásnak, sem a kimérésnek nem volt rezsiköltsége, mert a szükséges munkát a jobbágyok földesúri szolgálatban, robotként végeztek el. Ha az uradalom nem saját mészárszékén való kimérésre, hanem további eladás végett vásároltatta volna meg az ökröket, úgy a várható haszon alig egyharmada lett volna csak a fenti 44%-os hozamnak. III. Marhaexport: ár és haszon A magyar ökörexport a 15. század végén már Közép- és Dél-Európa számos fontos piacára kiterjedt. Olyan konkrét forrásanyag azonban, mely a hízott ökrök élősúlyáról, minőségéről és áráról tudósítana, a felvásárlási lehetőségeket a belső piacon tisztázná és a marhaexport kereskedelmi mérlegének meghatározását lehetővé tenné, csak a 18. századtól kezdve áll rendelkezésünkre. Ez a különböző uradalmak,iJletve kereskedő-társaságok elszámolásaiból, valamint a hatóságok árlistáiból származó forrásanyag már statisztikai értékű és többé-kevésbé lehetővé teszi a vizsgálat kiterjesztését az egész országra. Míg a 16—17. században ritkaság számba megy az a forrás, amely egyaránt meghatározza a marha élősúlyát és árát, 1726 után a piacra kerülő marháknál már az 1/4, illetve 1/2 fontmázsás (14 ill. 28 kg) különbségeket is pontosan feltüntetik. A 9. táblán összegezett részletes forrásanyag alapján a kivitelre kerülő ökröket két csoportra osztottuk: az átlagos és a különleges exportökrökre. Az előbbi élősúlya 4,5-től 4,8 mázsáig, az utóbbi 5,0-től 6,5 mázsáig terjedt. Mint egy 18. századi exporttervből tudjuk, a kivitelre összeállított csorda 25%>-a tinókból, 43,7%-a átlagos és 31,3%-a különleges minőségű ökrökből állott.

18 Gondosan összeállított szállítmányoknál, mint számos példa igazolja, az egész állomány hízott, minőségi ökrökből állt.

1 9 17. K 1675-1677. 18. KP 19. Lásd az 5. tábla 15-18. tételeit.