Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

N. Kiss István: Bécs húsellátásának válsága (1770-1773) (Marhaexport, politika és profit)

összesen 12—13 Ft-ot adtak még ki az állat bécsi leszállításáig.

6 5 Ez legalább 3,5—4,5 forintnyi burkolt nyereséget biztosított számukra. A kérdés: leadták-e ezt a 300 000 Ft körüli nyereségtöbbletet Badenthalnak? Valószínűleg csak egy töredékét, hiszen a Habermayerek az 1770-es években az ország legügyesebb és leggazdagabb marhakereskedői voltak, akik saját hazájukban dolgoztak, s Badenthal csak Bécsből tudta őket ellenőrizni. A Habermayer testvérek 1773 őszén, hasonlóan a többi hitelezőhöz, moratóriumot kértek vagyonukra. Ezzel kapcsolatosan a M. Kir. Udvari Kancellária pénzügyi tájékoztatást kért Győr várostól és Győr megyétől. A marhakereskedők pártján álló magyar hatóságok összegezése szerint lényegesen több az adósságuk, mint a követelésük. Függetlenül attól, hogy ez a mérleg mennyiben reális, az adatok elég egyértelműen jellemzik vagyoni helyzetüket. Több szőlő és ház van tulajdonukban, gazdagon berendezett szobákkal, borkészlettel, stb. Az ingatlanok értékét figyelmen kívül hagyva, 486 000 Ft követelésükkel 538 000 Ft tartozás áll szemben; az összeg zömével a FLD tartozik nekik, ők maguk viszont a Creditores-t, a nekik hitelező marhakereskedőket kellene, hogy kielégítsék. Az 1774 tavaszáig elhúzódó vizsgálat záróaktusaként József corregens elrendelte a moratorium meghosszabbítását.

6 6 A Habermayerek hitelképességét alapvetően magánvagyonuk biztosította. A FLD előlegein és saját forgótőkéjükön kívül elsősorban hitelükben köszönhették, hogy évi 1,8 millió forintos marhakereskedelmet tudtak lebonyolítani. Ez az összeg a magyar királyság akkori bevételeinek 12%-ával volt egyenértékű! A societas Habermayeriana Bécs húsellátása során még akkor is évi 36 000 Ft tiszta nyereségre tett szert, ha fölös kereskedelmi hasznát valóban átadta a FLD-nek. Jelentős készpénz-bevételüknek csupán egy részét fordították forgótőkéjük növelésére, a többit ingatlanok — házak, szőlők — vételébe fektették. A kereskedelmi tőke nyereségét zömmel feudális formában (földvásárlás) biztosították. Az „üzlet" fő haszonélvezője, Badenthal a jelek szerint modernebb formát választott felhalmozott tőkéje hasznosítására; 30 000 forintot pl. a nyugatmagyarországi Cseklész-ben fekvő posztó manufaktúrának adott kölcsön. Ipari befektetésével nem volt szerencséje, mert amidőn a vállalkozás megbukott, a magyar kancellár zároltatta az árukészletet és a bécsi kormány hatóságok minden sürgetésére sem engedte meg, hogy Badenthal kártalanítsa magát. A cseh-osztrák udvari kancelláriának Badenthal kérelme ügyében szinte szó szerint ugyanazt a választ adták, mint amit a magyar marhakereskedők kaptak egy évvel korábban, ti. - „keresse Badenthal úr törvényes úton igazságát!"

67 65. A marhaárakra nézve lásd a 62. jegyzetet. - A Genfbe történő ökörfelhajtásnál 1788-ban a szállítási költség a beszerzési ár 7,6 %-át, a munkabér annak 1,6 %-át, míg a takarmányozás 7,7 %-át érte el. Piuz, A. M. 1975. 59. 66. Az 1773. dec. 30-án és 1774. febr. 21-én, illetve ápr. 7-én és 25-én s végül az ápr. 18-án és máj. 6-án kelt iratok. AG 1774. No 816, 1973 és 2225. 67. Lásd a magyar, illetve osztrák-cseh kancellária, valamint Pozsony és Bazin városok levélváltását 1774. február 4. és december 19. között. A magyar kancellária döntése: „non aliud superesse, quam ut praefatus Dominus Consiliarius Auiicus a Badenthal ad suam competentiam, ubi omnis Justitia eidem administrabitur, invietur!" AG 1774. No 621, 1211, 1894, 2693, 3743, 4899, 5946 és 6420.