Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Matolcsi János: A bakonyi sertés XV—XVI. századi csontleletei Sarvalyon

át megmaradt a fejlődésnek lényegében egyazon színvonalán, anélkül, hogy az alkalmi szelekció és a kisebb morfológiai változások rajta gazdasági szempontból jelentős minőségi fejlődést eredményeztek volna. Kétségtelen, hogy a bontakozó állattenyésztéstan művelői a XIX. század közepén felismerték a bakonyi fajtájú sertés szakszerű tenyésztésének elhanyagoltságát és tettek is bizonyos kezdeményezéseket a fajta javítása érdekében. Serkentőleg hatott erre a bakonyi sertés évi 100 000-es nagyságrendű kivitele, továbbá az, hogy a zsírosabb sertés iránti igény a fajta piaci versenyképességét erősen próbára tette. Tulajdonságainak a megnövekedett új igényekhez való igazítása végett leginkább mangalica fajtájú sertéssel keresztezték. Ezért abban az időben, amikor a bakonyi sertést önálló fajtaként kezdték emlegetni^ Csapó Lajos már ezt írhatta róla: ,Jk bakonyi és a mangalica már annyira vannak keresztezve egymással, hogy tiszta vérű alig van."

57 Kovácsy B. és MonostoriK. pedig úgy fogalmazott, hogy a mangalicával való keresztezés a bakonyi disznót régi formájából „nem mondhatjuk, hogy hátrányosan",

58 de kiforgatta. A keresztezés nyomai sajátos anatómiai jegyekben mutatkoztak meg a csontozaton. A Mezőgazdasági Múzeumban lévő XIX. századi bakonyi sertéskoponya ugyanis nem bizonyult fajtatiszta egyedből valónak, rajta nem egy mangalica-jellegvonás volt felfedezhető. Az anatómiai fejezetben ezeket részletesen tárgyaltuk, itt összefoglalólag csak a koponya járomívének kerek formáját, a hirtelen elkeskenyedő arckoponyát, a lapos orrcsontot emeljük ki. Nyilvánvaló, hogy a jellegvonások keveredésének felismerése késztette Hankó Bélát a vizsgált XIX. századi koponyák ellentmondásos értékelésére, amikor azt írta: „A legérdekesebb rajtuk az, hogy bár vaddisznószerűek, mégis határozottan kulturált fajta benyomását keltik."

59 Hogy a bakonyi sertés ennek ellenére sem volt kultúrfajtájú háziállat, az egyenesen következik abból, hogy a keresztezési partnerként használt mangalica sertés — véleményünk szerint — abban az időben maga is azokhoz a fajtákhoz tartozott, amelyeket Horn Artúr „nemesített helyi vagy átmeneti fajták" címen csoportosított.

60 A XIX. századi bakonyi sertés fennmaradt csontozatán pedig éppen az a jelenség kelti az idézett különleges, sőt megtévesztő benyomást, hogy benne egy parlagi és egy nemesített, tehát egy alacsonyabb és egy magasabb fejlettségi szinten levő sertésfajta tulajdonságai keverednek. Fajtatörténeti szempontból fontos e két fokozat elméleti különválasztása, hogy megfelelően tudjunk visszakövetkeztetni a XV—XVI. századi sertés fajtajellegére. A vázolt körülmények adnak magyarázatot a XIX. századi bakonyi sertés és a sarvalyi XV—XVI. századi sertés oszteológiai tulajdonságainak hasonlóságára, valamint különbözőségére. Ugyanígy a tárgyalt körülményekből következik a XIX. századi bakonyi sertés és a mangalica sertés csonttani jegyeinek hasonlósága és különbözősége. A következtetés ellentmondásossága csak látszólagos, valójában e megállapítás a vizsgált fajtát nem statikusan, a soha nem létező mozdulatlanság állapotában akarja jellemezni, hanem igyekszik biológiai fejlődésének menetébe világítani. Az itt érintett 3-4 évszázados 57. Csapó L. 1888. 57. 58. Kovácsy B.-Monostori K. 1890. 148. 59. Hankó B. 1939. 34. 60. Horn A. 1955. 228-229.