Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Matolcsi János: A bakonyi sertés XV—XVI. századi csontleletei Sarvalyon

Nagyobb mértékű változékonyságra következtethetünk továbbá a szőr jellegére és színére vonatkozó leírásokból. Csapó Lajosa, szőr jellegét és minőségét nem érinti ugyan, de megemlékezik arról, hogy a szőr színe vörhenyesbarna volt.

36 Ezzel szemben Kovácsy B. -Monostori K. már a durva és göndörödésre hajlamos szőr rőt-fekete vagy szürkés fekete színét hangsúlyozza.

37 Dorner Béla a vaddisznóra emlékeztető szálkás szőr ordas-szürkés színét emeli ki.

38 Hankó Béla viszont a sötét ordas színű szőrzetet tartja jellegzetesnek, egyben utal a bőr sötét pala-szürke színére is.

39 Az idézetekkel szemben a bakonyi sertés kitömött példányának olyan fakó sárgás-szürke színe van, mint a szőke mangalicának. Gyakorlati szempontból a gazdasági tulajdonságok fontosabbak. A szakírók úgy emlékeznek meg a bakonyi sertésről, mint lassú fejlődésű, közepes szaporaságú fajtáról.

40 Mégis, edzettsége, betegségeknek ellenálló szervezete, igénytelensége a középkori viszonyok között igen előnyös tulajdonságnak bizonyult. A kedvező biológiai adottságok lehetővé tették az állatnak kevésbé költséges ridegen tartását, amely a középkori viszonyok között szinte kizárólagosan az erdei makkoltatáson alapult. Ez a tartásmód még a későbbiek során is annyira általános lehetett, hogy Tálasi István néprajzi tanulmányában megerősíthette: „A bakonyi sertéstenyésztés igazi alapja. . . a makkoltatás."

41 Természetesen a hizlalásnak szintén a makkoltatás volt a legelterjedtebb módja. Ditz, H. német szakíró a külföldi szemével nézve a múlt században ezt olyan mértékűnek találta, hogy szerinte Magyarországon a hizlalás gyakran nem volt egyéb puszta makkoltatásnál.

42 Olyan években, amikor jó makktermés volt, a tél beköszöntéséig a sertések rendszerint meghíztak. Csakhogy a középkorban a hízott sertésnek mások voltak az értékmérői, mint a maiaknak. A lassú növekedésű sertés hízékonysága — mai mércével mérve — gyenge volt, sem húsa, sem zsírja nem elégítené ki korunk emberének követelményeit. Nyilván a gyenge hízékonyságból fakadt a korabeli szakkönyveknek az a bakonyi sertésre is vonatkozó tanácsa, mely szerint hízónak „ha csak lehet és a mód megengedi, öreg sertést válasszon a vevő, az vagy ártány vagy herélt koca legyen. A gyenge hízékonyságú sertések általában rostos húst termeltek. De a makk sem bizonyult a legkedvezőbb takarmánynak, mert főként a bükkmakk nagyon meglágyította a zsírt. Ezért a makkon hízott sertés szalonnája sárga és puha maradt, zsírja még télen sem fagyott meg.

44 Ugyanakkor a szalonnában lévő rostszálak gyakran erősen rágóssá tették ezt a szinte legfontosabb népi táplálékot. A vázolt tulajdonságok okozták, hogy a bakonyi fajta fölött a múlt század közepén már eljárt az idő, a gazdaságosabban termelő mangalica sertés kiszorította. 36. Csapó L. 1888. 57. 37. Kovácsy B.-Monostory K. 1890. 149. 38. Dorner B. 1925. 131. 39. Hankó B. 1939. 34. 40. Kovácsy B.-Monostori K. 1890. 149. 41. Tálasi I. 1939. 18. 42. Ditz, H. 1874. 279. 43. Popovits J. 1828. 64. 44. Popovits J. 1828. 76.