Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Matolcsi János: A bakonyi sertés XV—XVI. századi csontleletei Sarvalyon

a parlagi fajtákra jellemzőek. Ezek közül a mandibulatest zömökségét és csontszerkezetének kompaktságát emeljük ki. Kifejezett — főként hím állatoknál — a mandibulatest buccalis oldalán, az M

2 tájékán az agyarfog nyomásának hatására képződött dudor, miáltal több példányon a mandibulatest legnagyobb szélessége ezen a helyen volt mérhető. /. Sarvalyi XV-XVI. századi sertés-állkapocscsontok Ennek ellenére a kidudorodás nem volt olyan nagy, mint amilyenekre Bakonyi Sándor akadt bizonyos zalavári sertésleleteken.

17 Őa jelenséget az állkapocs erős megrövidülésével magyarázza és a domesztikációval járó tünetnek tekinti. Az említett dudor keletkezését Luhmann, F. szintén az agyarfog nyomásának

1 8 tulajdonítja. Az viszont kezdettől fogva vitatott megállapítás, hogy ez a jelenség valamely helyi szláv sertésfajta jellegvonása lenne.

19 Szerencsére a szakirodalomban azóta helyretevődtek az ilyen téves nézetek,

20 és az archaeozoológiai kutatásban igazolódott, hogy bizonyos állatfajtákat nem lehet kizárólag egyes népekhez, ethnikumokhoz kötni.

2 1 A sarvalyi sertések jellegzetességeivel kapcsolatosan rá kell mutatni arra, hogy esetükben a mandibulatest viszonylag alacsony, alsó szélén (margó basilaris) az érvágány (incisura vasorum) meglehetősen ventrálisan helyeződik. így a mandibulaágak (ramus mandibulae) ventrális szélének vonala és az érvágány helye között jóval kisebb a dorso-ventralis irányú távolság mint a vaddisznó-mandibulán, de nagyobb mint a mangalica és a mai fajtájú sertések alsó állkapocs-csontján. 11. BökönyiS. 1961. 99. 18. Luhmann, F. 1965. 23. 19. BökönyiS. 1961. 99. 20. BökönyiS. 1974. 223. -MatolcsiJ. 1977. 21. Herre, W.-Roehrs, M. 1971. 53-54.