Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Kovács Miklós: Korabeli vélemények az 1880—1890-es évek hazai szarvasmarha tenyésztéséről

hogy „tenyésztésre alkalmasnak oly bika tekintendő, mely ha a hazai fajtába tartozik, annak határozott jellegével bír, alkalmas továbbá más, nyugati fajtájú bika, ha tisztavérű tenyészetből ered, ha a bikák szabályos alkotásúak, tovább öröklődő hibáktól mentesek, továbbá, ha a hazai fajtába tartozók, azaz a magyar bikák három éves korukban (a marnál szalaggal mérve) 140 cm magasak. Használatra bocsájthatók az alkalmasnak talált bikák, ha a hazai fajtába tartozók a két évet, a nyugati fajtákból eredők a tizennyolc hónapot betöltötték".

31 Az akkori Magyarország több, különböző gazdasági fejlettségű vidékéről kiragadott néhány példa jellemzi a fejlődés irányába mutató intézkedéseket. Ha a szarvasmarhatenyésztés terén fennállott századvégi állapotot összehasonlítjuk a XIX. század közepén még általános tenyésztési-tartási viszonyokkal, a változás nagynak mondható. Leglényegesebb eredménye volt e változásnak az előbbiekből jól megítélhető en a bika kiemelkedő tenyésztésbeli jelentőségének a felismerése. Arra is született helyes válasz, hogy egyáltalában hol tartsanak szarvasmarhát. Ott, ahol a hely, valamint a takarmány ennek megfelelő és a szarvasmarha ereje, húsa és később már a teje is jól értékesíthető. Felmerült a korszerű istállózás, a szántóföldi takarmány s elsősorban a lucerna termesztésének kérdése. Vita indult arról, hogy az ország egyes vidékein milyen marhafajtát tenyésszenek. Elméletileg hamarosan tisztázódott, hogy a megalapozatlan és kapkodó kísérletezés helyett jól előkészített és meggondolt módon külföldi fajtával kell az ország sok típusú és nagyrészt elkorcsosodott ólas marha állományát megjavítani és tájfajták szerint egységesíteni. Ezt úgy fogalmazták meg, hogy a java tehenek a célnak megfelelő, nemesvérű, külföldi eredetű bikákkal keresztezendők. A kor szakmai véleménye szerint a hazai marhafajta nemesítésében is érvényesnek tartott tenyésztési eljárás: a kiválasztás alkatra, tejre, s a jó felnevelés. Ezt tekintették a nemesítés útjának. Hangsúlyt kapott a kiválasztás, a tartás, az istállózás, a takarmányozás szerepe és a tenyésztésnek törzsanyagra való alapozása. Már a törzskönyvelés gondolata is felmerült, de elég hosszú idő múltán valósult csak meg. Elméleti felvetésben szerepelt — a javítás eszközeként — a beltenyésztés, a vérfrissítés és a keresztezés. Gyakorlati szempontból pedig felmerült a kérdés, hogy a fejős vagy a gulyabeli tartás hasznosabb-e. Mindez híven tükrözi, hogy a XIX. század végén, mintegy két évtized alatt mekkora utat tett meg nálunk a szarvasmarha tartása, tenyésztése. Ebben a helyzetben Tormay Bélával, a földmívelésügyi minisztérium állattenyésztési osztályának új vezetőjével jó kezekbe került a felső szakigazgatás. Majd összefoglalta, megmérte, hazánk szükségleteihez szabta és a valóságba ültette át a fejlődés felvetett kérdéseit, eredményeit Újhelyi Imre, a századforduló körüli időszak harmadik kiemelkedő magyar állattenyésztője. 31. mint 26-30-nál