Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Kovács Miklós: Korabeli vélemények az 1880—1890-es évek hazai szarvasmarha tenyésztéséről

Országszerte elterjedt volt a megfelelő fajta keresése, kipróbálása. A 20011/1880. FIK sz. ügyirat

12 előadója csak a parlagi marhának 6 tájfajtáját s több változatát sorolta fel és megjegyezte: „de van hazánkban majdnem minden német marha fajból constans ..." . . . „ Már századok előtt lettek Vas, Soprony, Mosony, Fejér, Pozsony felső vidékébe, sőt felső Csallóközbe, Barsnak és Szepességnek minden részébe fejőtékbe, nemcsak az osztrák örökös tartományokból, hanem Schwitznek minden Cantonjából, Tirolból tehenek és bikák hozva és ezek hol jobb, hol kevesebb sikerrel tenyésztve, amint a tartás, ápolás azoknak megadva lett; tudtommal legkevesebbet ért a tiroli faj. Pozsonyban, Nyitrán, Szentgyörgyön, Bazinban, Nagyszombatban, Kassán a legszebb berni, schweiczi, freiburgi, vörös czillerthali és pinsgaui fajok feltalálhatók, nem állunk mi egy tabula rasa előtt, mintha semmi sem történt volna, mintha semmink se lenne"! „Azt lehet mondani a behozott fajok ott, ahol a hely és Clima nekik kedvezett, ahol a marhadög azokat mint a sík alföldön nem érte, ahol ésszerűen a tenyésztés folytatva lett, a behozott állatoknál nemesebb, kifejlődtebb állatok, mint a hazájokban elő állítattak, ott van a többi között az Alcsuti, Mürzthali faj". Ugyanezen az ügyiraton volt egy ezzel ellenkező s nagyon józanul hangzó vélemény is. Eszerint a fajta megválasztását „az illető gazdákra kell bízni, minden határnak vannak sajátságai, még a szomszédos határból behozott marhával is sokszor van baj, tudva vannak esetek, hogy a behozott marhák egy pár év alatt kipusztultak. Legjobb és legállandóbb az a marha. .. mely a határban nevelkedett, ez a legolcsóbb is". Abban az időben nemcsak a gazdák körében, hanem a hivatalos helyeken is vita folyt arról, hogy van-e szükség tenyészkerületi beosztásra. 1880-ban és 1888-ban javaslatba hozták, hogy az ország különböző tájain különböző fajtát tenyésszenek. Ennek alapján készítették a megyék saját kezdeményezésből az állattenyésztési szabályrendeleteiket, a fajta tekintetében kezük nem volt megkötve. „Bármely kevés súllyal bírtak is úgy az 1880-iki, mint az 1888-iki megállapodások a tenyésztő közönségre nézve, de a minisztérium tenyésztési eljárására nézve irányadónak lettek tekintve", — mondta ki a földmívelésügyi minisztérium állásfoglalása a tenyészkerületekről.

13 Az Erdélyi Gazdasági Egyesület szarvasmarha tenyésztelep felállítása iránti kérvényét Kemény Gábor miniszter elnökletével tárgyaló értekezlet jegyzőkönyvéből (1879. V. hó 4.) megtudtuk, hogy a miniszter elfogadta egy megfelelőbb „törzsnyáj" felállításának a tervét.

14 Addig is, míg ez megtörténhetik, az erdélyi marhaállomány hanyatlásának meggátlására a miniszter mintegy első segélyként bikák kiosztásával igyekezett segítséget nyújtani. Ugyanakkor, mikor az erdélyi magyar marha fenntartását és javítását szükségesnek tartotta, kívánatosnak vélte azt is, hogy némely vidéken, „főleg a havasok között elismert, jó külföldi fajok meghonosíttassanak". 1889-ben Egán Ede újra megállapította, hogy hajdan az ország legnagyobb részében kétségkívül a parlagi marhát tartották. Megemlítette továbbá, hogy az országba a 12. OL FIK K 168 194. cs. - 20.011/1880 1 3. OL FIK K 1 84 49. cs. - 60.269/1889 14. OL FIK K 168 193. cs. - 13.451/1879 az Erdélyi viszonyok rendezése céljából tartott értekezlet V. és VII. jkv.