Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Kovács Miklós: Korabeli vélemények az 1880—1890-es évek hazai szarvasmarha tenyésztéséről

kívánt, mint amivel a hazai szarvasmarha megelégedett. Többletköltség jelentkezett tehát mind az állatbeszerzés, mind az építkezés és a drágább takarmányozás terén. Egán Ede

1 ezt a folyamatot akkor a következőképpen látta: 1. A belterjesebb mezőgazdaság terjedésével az egyoldalúan használt állatnemek háttérbe szorulnak s a több irányúakat karolják fel. 2. A nyugati fajták léptenként visszaszorítják a keletieket. A parlagi marha elterjedt volt az egész kontinensen, „még Spanyolországban is hasonló alakkal lehetett találkozni, Olaszországban a parlagi marha még eredeti alakjában tenyésztetik", írta s úgy vélte, hogy „a régi elterjedtségre engednek következtetni - a szintén a parlagi marhától való származást még akkor is eláruló karinthiai és stájerországi (mürzthali) fajták". (Természetes folyománya lehetett ez a török időben történt tömeges odamenekülésnek, valamint a kettős birtokosok: Zrínyiek, Nádasdyak, Tüköryek és mások gazdálkodásának.) 3. Azt is tapasztalta Egán Ede, hogy „az azelőtt létezett sokféle állatjelleg ma mindinkább elmosódik és elkorcsosodik". ,,. . . mindinkább a határozott jelleg nélküli tájmarha szokott praedominálni egész országok területén". Érdekes Egánnak ez a megállapítása két okból. Még sokan emlékeztek akkor arra a nagy különbségre, amely az egyes fajták, sőt különféle tájfajták között a múltban fennállott. De azt is mutatja ez a megállapítás, hogy már nagyobb területeken is egységessé kezdett válni nálunk a marhafajta, a mindenkori körülményeknek jobban megfelelő kiszorította a gyengébbet. Egyébként Egán Ede jól jellemezte a magyar parlagi marhát, hangsúlyozva, hogy ez „a világ első igavonó állatja, mely a continentális égalj szélsőségeivel és az előre haladottabb nyugat különböző ragályai és állatbetegségeivel szemben legnagyobb ellenálló képességet tanúsít, — mely takarmány és bánásmód tekintetében minden európai fajta között a legkisebb igényekkel bír, mely azonban mindezek dacára, sőt nagy részben épp a fentebbi előnyök következtében lassan fejlődik, csak középszerűen hízik és rosszul tejel". Egán nézete volt, „hogy a gabona termelés terén mutatkozó mai világversenyben nekünk magyaroknak jutott a legszomorúbb helyzet. Mert épp oly drága napszámmal dolgozunk, amint az előrehaladottabb nyugati országok a maguk kitűnően müveit és bőven trágyázott szántóföldjeikkel, melyeknek minden holdja kétszerte, háromszorta nagyobb termést ad, mint nálunk. Másrészt pedig continentális fekvésünk következtében háromszor drágábban szállítjuk termékeinket a világpiacra, mint azon tengeren túli vagy Magyarországtól kelet felé fekvő országok, melyek nálunknál kezdetlegesebb gazdálkodást folytatnak, tehát olcsóbban termelnek, mint mi. A két szélsőség közt tehát nálunk jutott a legrosszab hely. Ezen szorult helyzetben egyedüli vígaszunk, melyre támaszkodva kiemelkedünk, úgy keleti, mint nyugati versenytársainak fölé, azon tény, hogy mi rendelkezünk a legolcsóbb gazdasági motorral, egyedül mi vagyunk birtokában azon marhának, mely kevesebb takarmány, gondozás 'és rizikó mellett felével több munkát végez, mint a világ minden más igás marhája. Ezen marha birtoka mezőgazdaságunknak egyedüli, de megfizethetetlen előnye. De nemcsak mi gondolkozunk így, hanem felismerték azt és becsülik mások is".

8 l.Egán Ede a szakminisztérium állattenyésztési osztályának vezetője, később országos tejgazdasági felügyelő volt. 8. OL K 184 49. 60269/1889. IV. FM - Egánnak Kolozsvárt, a tenyészállatkiállításon, 1889. augusztus 31-én tartott beszédéből véve.