Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Kovács Miklós: Korabeli vélemények az 1880—1890-es évek hazai szarvasmarha tenyésztéséről
a többinél előkelőbb helyet kaptak az állattenyésztési tárgyúak, ezen belül is a szarvasmarhatenyésztésiek. A szakirodalomban felvetett kérdések azonban a század harmadik negyedében még alig jutottak el a földművelésügyi szakigazgatásig. Az abszolutizmus idején (1850—1867) a szakigazgatás is Ausztria érdekeit képviselte. 2 A kiegyezés után létesített magyar királyi földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi mimsztériumnak is még jó néhány év kellett, míg megtalálta helyét és az arra való embereit. A szakigazgatás korai intézkedéseiben megállapíthatóan valamelyest mégis már tükröződtek az előzően lezajlott szakmai viták és az addig történt kísérletek eredményei. A minisztérium 1867 után támogatta a gazdasági és állattenyésztő egyesületek alakulását és munkásságát; a szakigazgatás szorgalmazta a szántóföldi takarmánytermesztést, a tordai bikanevelő telep alapításával pedig példát kívánt mutatm" az állatok jó elhelyezésére, tartására és ápolására, a tenyésztésre szánt bikák felnevelésére. A XIX. század utolsó negyedében az oroszországi, majd a tengerentúli verseny következtében, mert ez egyre inkább elhódította búzánk vámkülföldi piacait, Magyarországon megszűnt a gabonakonjunktúra, aminek következtében a gazdálkodás korábbi módja nem volt tovább fenntartható. 3 Erről mondta Egán Ede, a szakminisztérium állattenyésztési osztályának vezetője a kolozsvári tenyészállat-kiállítás alkalmával az Erdélyi Gazdasági Egyesület állattenyésztési szakosztályának 1889. augusztus 31-iki közgyűlésén az Erdélyben teendő intézkedésekről tartott beszédében: „ kétségbe vonhatatlan tény, hogy azon krízist, mely a mezőgazdaságot continensünk minden lészében másfél évtized óta sújtja, kevésbé érzik azon országok, melyek kifejlett állattenyésztéssel bírnak". 4 Ez a hivatalos megnyilatkozás a mezőgazdasági válságnak legalább részbeni megoldását, a biztonságosabb gazdálkodást a fejlettebb állattenyésztéssel kapcsolta össze. A gabonakonjunktúra megszűntével a takarmánytermesztés növekedése is előmozdította az állattenyésztés fejlődését. A tengeri vetésterülete főleg a rétek és legelők feltörése után nőtt. Nem utolsó sorban elősegítette továbbá az állattenyésztés közgazdasági szerepének növekedését a városok fejlődése, a piacról élők számának a gyarapodása is. Nálunk akkor még változatlanul az ősi, parlagi szarvasmarha tartása, tenyésztése állt az előtérben, de foglalkoztak az állományoknak az új követelményekhez való alakítása gondolatával is. A fajtakérdés még cseppfolyós állapotban volt, hiszen az „ólas marha" sokfélesége és csököttsége miatt nem válhatott a jövőben tenyésztendő fajtává. 5 A tenyésztésre használt bikák minősége süllyedt, számuk fogyott. Különösen a köztenyésztésben voltak gyönge minőségű bikák. Ugyanakkor a különféle járványok is állandóan tizedelték és rontották vegyes marhaállományunkat. Az állattenyésztés felkarolása hovatovább kettős irányban hatott a mezőgazdasági termelésre: az állati termékek értékesítésével növekvő pénzbevétellel s a kiadósabb trágyázással a növénytermesztésnek is használt. A szarvasmarhatenyésztés terén már lassan meginduló fajtaváltás jelentőségét fokozta s egyben okozta is azt, hogy az emberi 2. Éber E. 1961. 215. 3. Mezőgazdasági Szemle, 1886. I. 1. szám 4. OL K 184 49. 60269/1889 IV. FM 5. Kovács M. 1960. Budapest
