Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Takács Imre: A borhamisítás tilalmának változásai 1945 előtt Magyarországon

aszubort előállítani. Általános vélemény volt, hogy legyen ez megengedve, mert ezek az anyagok szőlőből származnak, csak a tokaji és szamorodni boroknál tartották az ilyen műveletet megtiltandónak.

12 Szükségesnek vélte még a vegyes szakmai bizottság, hogy a borokról a Monarchia többi részében is hasonló rendelkezések szülessenek, mert enélkül a magyar borok az Ausztriával közös vámterületre beözönlő nehezebb olasz borral szemben hátrányos helyzetbe kerülnének.

13 Az alaptalan feljelentések és az elhamarkodott hatósági intézkedések ellen a bizottság megfelelő biztosítékoknak felvételét is kívánta az alkotandó bortörvénybe. Az említettek figyelembevételével ötödik szövegében elkészült törvényjavaslatot a kereskedelemügyi miniszter 1893. január 6-án terjesztette a képviselőház elé, ahol azt előadója a május 16-i plenáris ülésen a bortermelők és borkereskedők közötti kompromisszum eredményeként mutatta be, majd meg is szavazták. Az ezt követő főrendiházi tárgyalás és királyi szentesítés után az 1876. évi Szalay-féle kezdeményezéstől számított 17 évi huzavonával tető alá hozott első „modern" magyar bortörvény mint az 1893: XXIII. törvénycikk került az Országos Törvénytárba, és 1894. január 4-én lépett hatályba.

14 Akkor már Ausztriának, Franciaországnak korszerű bortörvénye volt, míg Magyarországon a bort addig az ideig csak a bortermelők és a borkereskedők egyéni szaktudása és lelkiismerete szerint kezelték. 12. A tokaji borvidék borainak különleges védelméró'l már a XVIII. században, majd még inkább a XIX. század elején is hoztak rendelkezéseket. Ezek a kivitel és a határszéli forgalom emelését is célozták. 13. Borbehozatalunk a filoxéra nagyobb arányú hazai jelentkezéséig, majd a vész leküzdése után újra főként osztrák (dalmát és isztriai) borokból állott, ezzel szemben a filoxéra és a peronoszpóra legsúlyosabb kártételeinek idejében, az 1892 utáni években borbehozatalunk túlnyomó része olasz bor volt. Ennek beözönlését a Monarchia területére lehetővé tette az Olaszországgal 1891. december 6-án kötött (az 1892: VI. törvénycikkbe iktatott) kereskedelmi szerződés borvámzáradéka, amely szerint Olaszország abban az esetben, ha borvámját 5 fc. 77 ct-ra vagy ennél alacsonyabb mértékre leszállítja, igényt tarthatott arra, hogy bizonyos borai 100 kg-ként 20 forint helyett mindössze 3 forint 20 krajcáros vámmal bocsáttassanak be a Monarchia területére. Abban az időben óriási mértékben fejlődött Olaszország bortermelése, a magyar bortermelés ellenben a filoxéra pusztításai következtében a mélypontra (1 millió hl. alá) csökkent. Ilyen körülmények között Olaszország leszállította borvámját, s a Monarchia az 1891. évi olasz kereskedelmi szerződés borvámzáradéka értelmében 1892. augusztus 10-től kezdve a lombardiai, velencei, középolaszországi, nápolyi, szicíliai, valamint a közönséges piemonti borok vámját, ha azokat hordóban hozták be, 3 frt. 20 kr-ra mérsékelte. Ezután az addig jelentéktelen olasz borbehozatal minden átmenet nélkül rendkívül nagy arányokat öltött. Némely évben Ausztria-Magyarország borbehozatala Olaszországból az 1,5 millió hektolitert is megközelítette és ennek a mennyiségnek több mint fele Magyarországra érkezett. Az 1891. évi olasz kereskedelmi szerződés borvámzáradékát a Monarchia a magyar kormány szorgalmazására az 1903. év végére felmondta. Követelnünk kellett az olasz borok rendkívüli vámkedvezményének megszüntetését azért is, mert az olasz borvámzáradék további fenntartása esetében 1904. január 1-től kezdve Franciaország is e kedvezmény élvezetébe lépett volna, aminek következményeként a legnagyobb kedvezményes megállapodás alapján velünk szerződött más államok (Spanyolország, Románia stb.) is hasonló borvámkedvezményt követelhettek volna a maguk számára. Olasz borból évi átlagban 1882-1891 között csupán 2621 q-t, 1892-1904 között 512 988 q-t, majd 1905—1913 között ismét csak 1945 q-t hoztak Magyarországra. (A Magyar Szent Korona Országainak 1882-1913. évi külkereskedelmi forgalma. 1923. 43.) 14. Az 1893: XXIII. törvénycikk alkotásának előzményeiről bővebben tájékoztatnak a törvényjavaslat miniszteri indoklása, valamint Drucker Jenőnek, Steinecker Ferencnek és Feyér Piroskának az irodalomjegyzékben szereplő írásai.