Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Für Lajos: A kertkultúrás tanyarendszer kiépülése a századfordulón
1 000 000 db fajtiszta szőlővessző vitte szét a mind nemesebb, többet és jobbat termő szőlőkultúrát a Duna—Tiszaköz sokszáz szőlős tanyájába. Árjegyzékeiben évről-évre 600—700 fajta vesszőt ajánlgatott vevőinek. 83 Művének folytatója, félig-meddig tanítványa, Kocsis Pál írta róla halála után 5 évvel : „Bámulatos, mit produkált. Mesteri eljárásával, majdnem a semmiből, a természet útjait követve" teremtett számos új, bőtermő fajtát, „ő meghalt, de fajtáival. . . meghódítja a jövő szőlészeit, akik majd csak ezután fogják munkásságát méltányolni". Utat mutatott nekünk, „amelyen haladni, amelyen a homoki szőlőkultúrát előbbre vinni, fejleszteni kell". 84 Vagyont nem gyűjtött, két házasságából származó 9 gyermekére csupán hírnevét hagyhatta. Parasztok ezrei megfeszített munkájukkal, a megszállottak kicsiny csapatának tagjai pedig értelmükkel vállaltak részt (és sorsközösséget) a történelmi értékű homokhódításban. Egyik vagy a másik nélkül aligha lehetett volna ennyire sikeres a mű. Együttműködésük szinte történelmi példát kínál arra nézve, hogy „a nagy és tartós dolgok mindig a munkás szorgalmából és az értelem fényéből születtek". 8 5 83. Mathiász János Szőlőgazdaságának Árjegyzékei. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Adattára. I. Személyi Emlékanyag. 901, 902, 906, 912, 938, 943. 84. Kecskeméti Szőlősgazda, 1926. szept. 85. Für Lajos, 1972. 111. p. Különösen Szegeden és Kecskeméten továbbra is jelentős szerepet játszottak a belterjes tanyásodásban a korábbi évtizedekben kialakult kisbérleti-rendszerek. A bérbeadott terület s a bérlők száma, ha nem is a megelőző évtizedekben tapasztalt mértékben, de tovább emelkedett. Különösen Szegeden, ahol 1890-ben - láthattuk - 31 662 holdat 4025 bérlő, 1900-ban már 37 848 kh-t 4446 bérlő használt, 10 évvel később pedig 41 814 kh-n 5553 bérlő gazdálkodott. Az egy bérlőre jutó területi átlag ugyan nem sokat módosult: 1890-ben 7,9, 1910-ben 7,5 kh esett egy-egy bérlőre, viszont az 1 kh-ra eső átlagbér tovább emelkedett: 24,26 koronáról 30,10 koronára. Szüts Mihály, 1914. 75, 425. p. Kecskeméten épp az 1890-es években emelkedett a bérleti időtartam a korábbi 3-6 évről 8-10-12 évre. BKmL. Kecskemét városi iratok. Szerződések. 1890-1910. Némely helyen nőtt a magánosok által bérbeadott bérlemények száma is. Bálint Sándor említi, hogy a Kiskunmajsához tartozó Kömpöc-pusztát, amelynek tulajdonosa az egri káptalan volt, kis parcellákra osztva, viszonylag olcsó díjak (1—3 frt/kh) ellenében bérbeadták a vállalkozó parasztoknak, így indult meg itt 1893 után a tanyásodás, s vele együtt a szőlőtermelés, „ami — írja — elsősorban a szegedi homokról ide vándorolt szegényparasztság érdeme". Bálint Sándor, 1974. 412. p. A szakoktatás és a különféle iskolák szerepéről, mint korábban, a szóban forgó korszakban sem lehet megfeledkezni. Szeged városa pl. a kecskeméti Miklós-telep példáján felbuzdulva 1890-ben elhatározta, hogy a Felsőközpontban, Szatymaz és Kistelek között nagy kiterjedésű szőlőteleppel összekapcsolt vincellériskola létesítését kéri a földmüvelés ügyi minisztériumtól. A következő évben megindult a 150 holdas homok betelepítése szőlővel. A város ugyanitt „szőlő- és gyümölcsészeti mintaiskolát" is szándékozott létesíteni. A földművelésügyi minisztérium azonban többszöri kertelés után sem vállalta a vincellériskola felállítását, így a betelepített mintegy 40 holdnyi szőlőt a terület többi részével eladták „az egyes polgároknak", szaporítva ezzel is a szőlőstanyák számát, s növelve egyben a szakértelmet is. CsmL. Szeged városi hatok. Polgármesteri iratok. 11091/1891. Alsótanyán viszont 1900-ban 8 holdas területen városi faiskola létesült, amely évente mintegy 13-14 ezer szemes oltványt adott el szegedi tanyásoknak. Barackon kívül alma-, körte-, szilva-, cseresznye-és meggyfával foglalkoztak. Szüts Mihály, 1914. 180. p.
