Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Für Lajos: A kertkultúrás tanyarendszer kiépülése a századfordulón
200 n. ölön, egyéb részein 5 holdon; 8. végül lehet a külterületen bárhol akár 800 n. ölön is tanyát, ill. házat építeni, ha telkét az építő bekerítteti. 3 7 önkénytelenül is fölmerül a kérdés: vajon tanyarendszernek lehet-e tekinteni — már vagy még — azt a településben' vagy agrártermelési-üzemi struktúrát, amelyben egy vagy két holdon, esetleg ennél kisebb földdarabkákon is emelnek, emelhetnek házat és gazdasági épületeket? A szőlőstanyák egyenlőtlen eloszlása lehetett az egyik oka annak, hogy a külterületi lakosság sűrűsége általánosságban nem igazodott az egyes településekre jellemzőnek mondható belterjes vagy külterjes termelési struktúrához. Korszakunk végének is felfogható 192l-es felvétel adatai szerint néhány alföldi településünkben a külterületi lakosság sűrűsége igen eltérő szóródást mutatott: legkevesebb föld jutott — 3,1 hold - egy külterületi lakosra Szeged határában, ezt követte Kecskemét, ahol 4,4 hold, 6,0 hold esett Nagykőrösön és Békésen, 6,6 hold Hajdúböszörményben, 7,1 hold Mezőtúron, mintegy 8,0 hold Kiskunhalason, míg Debrecenben 11,0 hold jutott egy főre. 38 Az egyenlőtlen eloszlás ugyanis azt jelentette, hogy a homok meghódított tájain sűrűbben, a homoknak továbbra is odahagyott vagy a külterjesen művelésbe vont határrészeken (mint pl. a kecskeméti Bugacon) pedig alig, vagy egyáltalán nem épültek tanyák. így lehetett pl. rosszabb a helyzet e tekintetben Kiskunhalason, mint Hajdúböszörményben. A szőlő egyenlőtlen eloszlása ellenére is megállapítható, hogy a századfordulón a Duna—Tiszaköz futóhomokján — s ez a döntő — példátlan módon hódított a kertkultúra. Sem az előtt, sem azóta nem volt a homoki szőlőtelepítéseknek még egy ilyen „szárnyaló" korszaka. Ha a megelőző századforduló a homokhódítás és szőlőtelepítés őskorának mondható, akkor a mostam századfordulót akár a hőskorának is nevezhetjük. Valósággal szeme lett a homoknak. Szinte mindenfelől vonzotta a mindenfajta „kincskeresőket". A századfordulón formáját tekintve kétféleképpen zajlott a homokhódítás: spontán módon és külső beavatkozással, nagyarányú parcellázások révén. Az előbbinek azonban alig maradt nyoma; vett vagy örökölt földjére ha különböző okoktól ösztönözve is, de egyéni elhatározásból szőlőt telepítők zöme paraszt volt, s a paraszti eredetű szőlősgazda a legkevesebbet gondolt azzal, hogy munkájáról írásbeli följegyzést készítve megkönnyítse az utókor tájékozódását. Mások sem nagyon jegyezték fel azonban róluk, hogy kicsinyke-nagyobbacska birtokukon hol, mikor és mennyi szőlőt, gyümölcsöst telepítettek. Munkájuk „gyümölcse" így nyomtalanul oldódott szét a tanyák szaporodó számában, s a szőlő mint „művelési ág" területi növekedésében. Telepítő tevékenységü37. Szüts Mihály, 1914. 419-420. p. 38. Az adatokat Gesztelyi Nagy László egyik írásából merítettük. Tisztában vagyunk azzal, hogy számítási eljárásunk [külterületi népesség/összterület] nem tükrözi hiánytalanul a valóságos viszonyokat, hiszen a tanyás rendszerű települések határának egy része tanyás, más része nem-tanyás volt, sőt a tanyás határrészeken sem létesült minden birtokon tanya. Bizonyos támpontot azonban a tájékozódáshoz e fogyatékosságok ellenére is adhatnak adataink. Gesztelyi Nagy László, 1927. 1-2. p. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a gazdálkodás-termelésfejlettségi fokának megállapítása szempontjából a tanyarendszer kifejlődött szakaszában már nem lehet mérvadó a kül- és belterületi lakosság aránya sem, hiszen ez az arány a település nagyságától és iparosodottságától éppúgy függött, mint határának a kiterjedésétől.
