Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

P. Erményi Magdolna: Forrástanulmány a régészeti korokból származó csonthéjas gyümölcsleletekről Közép-Európában

használásáról. A bronzkor végéről és a korai vaskorból Magyarországról és Dél-Csehszlovákiából említhető szilvalelet. A késő vaskorból Nyugatnémetországból Schwäbisch-Hall kelta településből származó cseresznye és kökényszilva-kőmag leletek méretük alapján már termesztett cseresznyék kőmagvai. A kelták földművelésének színvonala messze felülmúlta az előző korszakokban élő népekét, így a gyümölcstermesztés is minden valószínűség szerint fejlettebb fokon történt. A római korban a földművelés gyökeres változáson ment át. Ez az átalakulás a gyümölcstermesztésben is megnyilvánult. Róma hatalmának növekedésével együtt érthetően terjedtek a minőségileg jobb mediterrán válfajok, melyek a vad- vagy háziasított gyümölcsfajták helyi populációival érintkezve lehetőséget adtak az új formák és változatok választékának további bővülésére. Ebben a korban valószínűleg a már jól tenyésző helyi típusokat nemesítették tovább, részben új fajtákat honosítottak meg. A kertészkedés gyakorlata szájhagyományon épült fel és nemzedékről-nemzedékre terjedt tovább. A római korból származnak az első gazdasági, kertészeti, növénytani művek, ezek a ránk maradt legrégibb írásos forrásanyagok, melyek már a rendszeres faápolás- és a szaporításnak többféle módját ismertetik. Cato (i.e. 234-149), az első latinnyelvű gazdasági mű írója, már a rómaiak kertészet iránti megbecsülését említi. Az őt követő írók (Plinius, Varró, Columella) az ápolási és szaporítási eljárások leírása mellett már ismertetik az egyes gyümölcsfajokat, fajtákat is. E leírások is bizonyítékai a fejlettebb gyümölcstermesztésnek, bár minden bizonnyal a jobb fajták kiválasztását, ültetését, oltását a rómaiak előtt is ismerték. Ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy a magasabb fokú kertkultúra a rómaiakkal terjedt el. A települések a birodalom fővárosának mintájára épültek, ahol fontos szerepet kaptak a kertek és bennük a különböző gyümölcsfajok. Ennek tárgyi bizonyítékai azok a gyümölcsleletek, melyek a római kori ásatásokból származnak. E korból Magyarországon, Ausztriában és Nyugatnémetországban már országonként több lelőhelyről tárták fel a szilva alfajainak, cseresznyének, őszibarack és kajszibarack csonthéj leleteit. A leletek legnagyobb része termesztett gyümölcstől való, arra engednek következtetni, hogy a római korban a csonthéjasok a kedvelt gyümölcsök közé tartoztak. Az őszibarack és kajszi termesztéséről egyes szerzők azt a nézetet vallják, hogy e gyümölcsfajok a közép-európai római kori provinciákba nem a rómaiak közvetítésével kerültek, hanem a Fekete tenger mellékéről a dunai úton. Nézetük szerint a kelták honosították meg ezeken a vidékeken, ahol kialakultak a tenyészterülethez alkalmazkodó helyi típusaik. A régi római provinciális hagyományok a gyümölcstermesztésben feltehetően az ezt követő időszakban is tovább éltek, csak nem olyan fejlett formában, mint a római korban. A népvándorlás mozgalmas korszakában a kertek egy része valószínűleg elpusztult, a művelt gyümölcsösök elvadultak. Magyarországon a IX. századból egy kajszi csonthéj maradvány tanúskodik a gyümölcs felhasználásáról. Keletnémetországból cseresznye csonthéjának töredéke arra a következtetésre ad lehetőséget, hogy az Elba—Odera közötti szláv területen cseresznyét fogyasztottak. A középkorban az erdei gyümölcsök gyűjtése mellett jelentős az erdei gyümölcsösök kertszerű használata, kertbefoglalása. Ezzel párhuzamosan elkezdődik a vad alanyoknak kerti talajba ültetése, ezek oltása, gondozása (védése az erdei, mezei állatoktól). A gyümölcskertek vagy a határban vagy a lakótelek közvetlen folytatásában helyezkedtek