Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

P. Erményi Magdolna: Forrástanulmány a régészeti korokból származó csonthéjas gyümölcsleletekről Közép-Európában

Armeniaca vulgaris Lam Kajszibarack A. de Candolle, szerint a kajszibarack hazája Kelet-Turkesztán és Nyugat-Kínában keresendőo

130 Rapaics R. a kajszi génföldrajzi elemzésénél megállapítja, hogy a kajszi fajai Kelet-Ázsiában honosak a 133. és a 70. keleti hosszúsági és az 52. és 30. északi szélességi fok között. Legősibb génközpontnak az Észak-Kínai területet tartja. A másik, de fiatalabb központ — véleménye szerint — a középázsiai Tiensán vidéke. Ezekről a helyekről terjedtek szét a kajszi alfajai és azok származékai a különböző fajták.

131 W. la Baume szerint a kajszi az őszibarackkal közeli rokonságban van. Kelet-Ázsiából származik és vele egyidőben és azon az úton került Közép-Európába.

132 Mándy Gy. a kultúrfajták keletkezésének kérdésével foglalkozó munkájában a kajszi I. géncentrumát Kelet és Nyugat Tiensán vidékére helyezi. Viszont a II. géncentrumának Kisázsiát és Európát jelöli.

1 33 Vavilov a kajszi keletkezési centrumát az első, ún. „Kínai központba" és a harmadik, azaz „Középázsiai központba" helyezi.

134 A kajszi hazája a kutatás eddigi eredményei alapján Kína és Közép-Ázsia, ahol vadon is tenyészik. Előázsiában van a kajszibarack második központja. Feltehető, hogy ide Közép-Ázsiából került már igen korai időszakban és itt külön ökológiai-földrajzi változatcsoportot hozott létre az iráni-kaukázusit.

1 35 A kajszibarack formájának és fajtájának sokasága tekintetében Elő-Ázsia elmarad Közép-Ázsia mögött, de felülmúlja az európaiakat. A kajszibarackot Kínában már az i.sz.e. 3—2. évezredben termesztették. Innen az őszibarackhoz hasonlóan Iránon át jutott Örményországba. Európában sokáig Örményországot vélték a kajszibarack hazájának, ahol már a neolitikumtól termesztették.

13 6 Kisázsián keresztül jutott Görögországba és Itáliába. Termesztéséről az első tudósítás Itáliából i.sz. I. század közepe utáni időkből ismert Plinius leírása alapján. (História Naturalis Liber XV. Cap. XII.) Plinius a kajszibarackot „az egy idegen néptől elnevezett örmény szilvának (Prunus armeniaca)" nevezi, amely már illatával ajánlja magát".

13 7 A kajszibarack maradványainak régészeti leletei jóval ritkábbak mint az őszibaracké. Ezideig a legkorábbi lelet a Szovjetunió délnyugati részéről, a Dnyetrov-Prut-i kerületben a korai tripoljei periódusból, (i.sz. e. 4. évezred) valók. ANovie RuszestiL ásatása során elszenesedett kajszi csonthéj töredékeket találtak, amelyek alapján jellemezhető a kőmagvak alakja, nagysága és felszíne. A kőmag ovális, egyenlőtlen oldalú, felső részének felülete sima. Jól érzékelhető az élesen kiugró gerinc, a hasivarrat kiugró bordáján. A tripoljei kultúra lakosságának telephelyeit feltárva a régészek gyakran bukkantak gyümölcsmaradványokra, leginkább csonthéjasokra. Ezek összetétele arról tanúskodik, hogy a lakóhely körül termesztették e fajokat, mivel ezek nem tartoznak a környék erdei flórájához. Z. V. Janusevics, véleménye szerint ez a gyümölcsfaj a Dnyetrov Prut-i kerületbe Kisázsián és a Balkánon keresztül érkezett.

138 A Szovjetunióból még a2 130. De Candolle, A. 1894. 223-227. 131. Rapaics R. 1943. 51. 132. La Baume, W. 1961. 42. 133. Mándy Gy. 1971. 201. 134. Kárpáti Z.-Terpó A. 1971. 146-147. 135. Janusevics, Z. V. 1976. 183. 136. Janusevics, Z. V. 1976. 183. 137. Werneck, H. L. 1956. 125. 13$. Janusevics, Z. V. 1976. 183-184.