Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

P. Hartyányi Borbála - Nováki Gyula: Növényi mag- és termésleletek Magyarországon az újkőkortól a XVIII. századig. II

valószínűleg annak a következménye, hogy a gabonatermesztés kezdeti időszakában az érett kalászokat a szárról közvetlenül a kalász alatt szakították, vagy vágták le. így az alacsonyabb növésű gyomok magja nem kerülhetett a kalászok közé. Később a fejlettebb korszakokban a különböző tisztító eljárásokkal fosztották meg a gabonát a gyomok többségétől. A gyomfertőzöttség megállapítását nehezítette az a körülmény, hogy - egyes leletektől eltekintve — az újkőkorból származó Pári-Altacker dűlői, a későbronzkori Poroszló-aponháti, a római kori táci, a XVI-XV1I. századi Hollókő-Vár gabonaleletén kívül — viszonylag kevés termés került elő. Valószínű az is, hogy különösen a kisebb méretű magvak többsége jóval a feltárás előtt szétporladt. így a gabonafélék között előforduló egyéb fajok alacsony száma természetesnek tekinthető. A régészeti korokból származó növényi maradványok közül mennyiségileg jóval kisebb a gyümölcsfélék gyűjtögetésére, termesztésére utaló leletanyag. Ezek zöme sírokból származik. Betemetett kút, emésztőgödör ugyancsak számos fajt őrzött meg és lakótelepen, várban lévő feltárásoknál is kerültek felszínre gyümölcsleletek. Ellentétben a gabonafélékkel, többségükre jellemző, hogy nem szenesedtek el, felületükön gyakran állati rágcsálás nyomai láthatók. A kútból, vagy emésztőgödörből előkerülteknél a felületi lemaródás igen erős. A gyümölcsfélék közül a késő neolitikus korú Sümeg-Mogyorósdombról származik a két darab legkorábbi cseresznyemag* Valamivel több gyümölcsféle került elő a bronzkorból, így som a Jászdózsa-kápolnahalomi és lengyeli, kökény a Balatonboglár-szárszói, szilva a lengyeli, alma a Pákozd-várhegyi, körte a Tószeg-laposhalomi lakótelepről, s a koravaskori Keszthely-vadaskerti sírfeltárásból mogyoró. Valamennyi kis számban maradt meg, de jelenlétük már az őskor emberével meglévő szorosabb kapcsolatukra utal. Számottevően a római korból sem gyarapodott a gyümölcslelőhelyek száma, azonban újabb fajok kerültek felszínre, közöttük olyanok is, amelyek valószínűleg délről, kereskedők útján jutottak hazánkba. így az I —II. századi Győr-Homokgödör temetőfeltárásánál füge, datolya, a II. századi táci lakótelepről naspolya ismeretes. E korból van először adatunk a dió, a kajszi, az őszibarack, a mandula, a sajmeggy, a szőlőmag előfordulására is. A három III. kerületi budai lelet, az Aranyhegyi pataki dió, szilva, mandula, a Kiscelli úti őszibarack és a Jablonkai úti cseresznye, kajszi a római kertek első termés-hirnökei. A későbbi korokban több hasonló gyümölcsmaradvánnyal találkozunk. A fajok száma a középkorban a XIII. századi Budapest I. Hunyadi utca 22, és a XIV. századi Budapest I. Úri utca 40. sz. alatt lévő kútkitöltésből görögdinnye és sárgadinnye magjával gyarapodott. A fentieken kívül a táplálkozásban a legkorábbi időszaktól kezdődően jelentős szerepe lehetett a lencsének is, amely a Dévaványa-Réhelyi gáti lakótelepen szórványosan ugyan, de előfordult és a római kori barbarikum és a népvándorláskor kivételével minden korszakban megtaláltuk. Ugyanígy a lóbabnak, amelynek magja elsőként a bronzkori Pákozd-várhegyi lakótelepen került elő, de a későbbi korszakokban is gyakori volt. Az eddigi régészeti ásatásokból igen kevés adatunk van a fonalas növények, a kender és a len termesztésére. Azonkívül, hogy a len magja már az alpári bronzkori lakótelepen megmaradt, csak a bronzkor - kora vaskori lengyeli lakótelepen, a X—XIII. századi