Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Gunst Péter: Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének néhány problémája (Különös tekintettel az agrárfejlődésre)

parasztfelkelésekre, a román királyságban 1888-ban és 1907-ben, Oroszországban pedig 1905—06-ban. Ezek jelezték a rendszer megrázkódtatásait, s rákényszerítették az uralkodó köröket azoknak a reformoknak a keresztülvitelére (elsősorban a faluközösségek felszámolására), amelyek megkönnyítették a kapitalista fejlődést s ezeket az országokat a lengyel, magyar, horvát modellhez közelítették volna. Ezért is a mai szemlélő számára már legfeljebb csak a fejlődés statisztikai adatokkal mérhető mennyiségi, vagy időbeli különbségei lépnek előtérbe (pl. az, hogy mondjuk a századforduló táján Magyarországon a lakosságnak kb. 60 %-a, míg a Balkánon, vagy Oroszországban majd 80 %-a élt a mezőgazdaságból, vagy hogy míg Magyarországon (1930 körül) az összes keresőből a mezőgazdaságiak aránya 50% volt, Jugoszláviában még 1960-ban is 57%, Romániában pedig 70%). Holott a statisztikai adatok mögött meghúzódó különbségek ekkor sem csupán mennyiségeik, hanem igen sokszor még mindig minőségiek voltak, s mindenképpen mutatják azokat a lényeges különbségeket, amelyek Kelet-Európa e két része között a korábbi történeti fejlődés eredményeképpen még akkor is megvoltak, amikor pedig már megszűnt a két részt egymástól elválasztó tényezők hatása a kontinentális Kelet—Európában. A 19-20. század fordulójától e két régió fejlődése minőségileg azonos szintre került, ha — mint a korábban említett néhány példából is láttuk — nem is szűnhettek még meg persze a korábbról örökölt különbségek. A világpiac hatására néhány, nem lebecsülhető sajátosság kíséretében (az erős feudális maradványok, tőkehiány, stb.) egész Kelet—Európa fejlődése a nyugati útra terelődött, ami persze nem jelenti azt, hogy a kapitalista korszakban Kelet—Európa történeti útja minőségileg azonos lett volna Nyugat—Európáéval. Kelet—Európának azonban sikerült végleg kiszakadnia a világ többi részére jellemző fejlődési modellből és elsőnek követte Nyugat—Európát. (Észak—Amerika persze már korábban ezt tette, de ott az indiánok fizikai megsemmisítésével és elüldözésével a nyugat-európai modell egy, a feudális hagyományoktól sokban mentes formája kezdettől fogva teljes egészében győzedelmeskedett.) A kapitalizmus fejlődése Kelet—Európában számos speciális vonást mutat. Azokat a sajátosságokat, amelyek a fejlődés alapjaiban a korábbi évszázadok során mutatkoztak, nem szüntethette meg az iparosodás, — ellenkezőleg: nem utolsó sorban ezeknek további érvényesülése folytán, de más okokból is a kapitalizmus fejlődése igen jellegzetes sajátosságokkal rendelkezik Kelet-Európában. E helyütt ezeknek - később majd külön tanulmányban sorrakerülő - önálló elemzése helyett csak néhány gondolatot vetünk fel Kelet—Európa kapitalizmuskori fejlődésében kapcsolatban, elsősorban az agrárfejlődés szempontjából, mert úgy véljük, a további történeti fejlődés megismerését, a kelet—európai országok későbbi helyzetének megértését is sokban megkönnyítheti az újabbkori fejlődés néhány sajátosságának megismerése. 1. A nagyüzem-kisüzem kérdése. Közismert, milyen óriási vitairodalma van annak, vajon képes-e a kisüzem, elsősorban a paraszti üzem a fejlődésre, s közismert az is, hogy ennek a kérdésnek Kelet—Európában egészen sajátos jelentősége volt. Nem kétséges, hogy a dolgok megítélésébe mindig erősen belejátszottak aktuális politikai problémák is. Sokáig úgy magyarázták a társadalmi haladás hívei, hogy Kelet-Európában a társadalmi-gazdasági fejlődést kizárólag a még a kapitalizmus idején is rendkívül erős