Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Balassa Iván: Faktorok (közvetítők) Tokaj-Hegyalja XVIII. század végi és XIX. század eleji borkereskedésében

sátoraljaújhelyi plébános, jeles borszakértő, aki már korábban megbízást kapott „a hegyaljai borfaktorok rendezése tárgyában egy ujabb javaslat kidolgozásá"-ra.

3 5 Ezt a munkát nagy körültekintéssel a Helytartótanács által 1854-ben kibocsátott és ugyanazon év május 1-én hatályba léptetett országos alkuszi rendtartás alapján készítette el, mindenkor szemelőtt tartva a jellegzetes hegyaljai körülményeket. Az Egyesület legfontosabb feladatának tekintette, hogy az egész tokaj-hegyaljai borkereskedést magához kapcsolja, ami kétségtelenül kiderül az egész javaslatból. Ennek érdekében az egész faktori-rendszert az Egyesület bekebelezte: „Az ügynökök állásának emelése tekintetéből óhajtja ugyan a választmány is: hogy a kinevezendő ügynökök a Hegyalján jelenleg létező bormivelő Egyesületbe rendes vagy tiszteletbeli tagokúi bekebeleztessenek". Ebben a kérdésben azonban a közgyűlésnek tartja fenn a kiválasztás jogát. Tiz körzetre osztották fel a hegyaljai községeket és városokat. Eltörölték a dehonesztálónak ítélt faktor elnevezést és helyette rendszeresen a jobban hangzó borügynök megjelölést alkalmazták és erre elsősorban a nagy- és középtermelők közül igyekeztek olyanokat kiválasztani, akik már amúgyis tagjai voltak az Egyesületnek. Ebből az is következett, hogy számukra igyekeztek rangjuknak, társadalmi helyzetüknek megfelelő díjazást biztosítani az alábbiak szerint: „Minél fogva a Hegyalján eddig szokásban volt szabálytalan s éppen ezért a feleket sokszor aránytalanul terhelő faktor-dijak helyett az ügynökök részére következő szabályszerű dijakat kíván meghatároztatni, úgymint: az ügynökök közbenjárásával teendő eladásoknál a bouteliás boroktól 2%-ot, a hordókban és átalagokban levőktől 1%-ot, ügynöki közbenjárás nélkül eladott boroktól pedig — tekintet nélkül az edények minőségére, s arra, hogy az eladás alatti bor az ügynöknél be van-e jegyezve vagy nincs ügynöki dij fejében 1 /2%-ot — mindenkor az eladó fél által fizetendő". Ez lényegében monopóliumot jelentett az Egyesülethez tartozó borügynök részére vagyis teljes egészében kezükbe akarták a nagytermelők venni az egész Tokaj-Hegyalja borkereskedését, ami sokszor többet jövedelmezett, mint a bortermelés maga. Az egészben a 1/2% látszott a legnehezebben keresztülvihetőnek, ezért hárítottak, sokszor maguk 'ellen szólva, minden kiadást a termelőre, mert az mindig megfogható volt. Számítottak azonban arra, hogy a fizetés alól sokan igyekeznek kivonni magukat, ezért „... azon boreladón, ki magán uton borait eladván, az ügynök részére határozott fél százalék dijt attól elvonná, vagy eltitkolná, jogában leend az ügynöknek 10%-ot bíróilag megvétetni, melynek fele az ügynököt, fele a helybeli szegények intézetét illetendi, — s ismétlés esetében e bírság megkettőztethetik". Tehát a borügynökök számára már valóságos hatósági jogokat igyekeztek biztosítani, ugyanakkor amikor a bevétel teljes egészében, a meglehetős magas büntetés felerészben őket illette. Igy a hegyaljai faktori tevékenység nem egészen egy évszázad alatt az egyéni kezdeményezéstől, a megye és más hatóságok által szabályozott tevékenységen át eljutott a borügynökökig, akik nemcsak a teljes borkereskedést tartották kezükben, hanem meghatározott jogaik érvényesítésében a széleskörű hatósági támogatást is élvezték.

36 35. GL. 1859. 283-284. 36. A SÁL-ból történt kijegyzésekért Vladár Ferenc ny. igazgatónak mondok köszönetet.