Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Barbarits Lajos: A gazdaságosság számítása a gépi aratás fejlődéstörténetében

árjegyzékében szavatolt 8—10 k. hold helyett mindössze napi 5 k. hold teljesítménnyel, 20 nap alatt 4403 kalangyát arattak. A két gép vételára 1550 ft volt, az uradalom 25% értékleírással dolgozott:

37 2 gép amortizációja (25%) 387.50 ft 2 négyes ökörfogat, 20 nap á 3 ft 120.ft olaj 20.ft kévekötő zsineg 145.ft gépész 20 napi fizetése 34.ft géphez 1 napszámos á 60 kr 12.ft 2 gép után: 80 férfi napszám á 75 kr 60.ft 60 női napszám á 70 kr 42.ft 60 gyermek napszám á 40 kr 24.ft összes költség 844.50 ft zsineg másodlagos felhasználásáért le 15% 21.75 ft 2 géppel 183 hold aratása 822.50 ft 2 géppel egy hold aratása 4.49 ft Ez az eredmény egyéb aratási módozatok költségeitől alig különbözik. Erdélyben akkor még a nagybirtokon is csak mutatóban volt egy-egy kévekötő aratógép, és 5 holdas napi kapacitás mellett széleskörű elterjedését gazdaságossági szempontok nem ösztönözték. (Az ország más termőtájain egy aratógéppel is elérték a 180 holdas idény-teljesítményt, holdanként 4 forint körüli költség-átlagokkal.) Különösen érvényesült ez a retrograd tendencia az ország alig iparosodó hegyvidékein, ahol állandó volt a munkaerő felesleg. Magyarországon maga a munkabér, mint aránylag alacsony költségtényező, egyebekben sem siettette a gépi aratás nagyobb arányú kiterjesztését. A tőkehiány kritikus időszakaiban sokkal inkább a gazdaságosabb költségelosztás tette meggondolandóvá a mezőgazda számára az aratógép üzembeállítását. Kézi aratásnál a vele járó összes pénz- és természetbeni járandóságok az aratási munkálatok szűk idő-keretei között, egyben és azonnal voltak esedékesek, míg az aratógép, a munkaerő gépi hányadának 5—10 éves 37. Radnóton az aratás költségeinek 47.1%-a az amortizáció és gépfenntartás. A gépek élettartamát 4-5 évben kalkulálták, holott átlagban 10 évig voltak üzemképesek. Mégis általában 20%-ot írtak le évente az aratógépek beszerzési árából, és annak 5-15%-át írták karbantartásra és a befektetett tó'ke kamatára. A föld gazdáinak ugyanis magasabb termelési költség kimutatása állt érdekükben, s ezért az uradalmakból származó számvetések minél magasabb kulccsal állították be ezt a költségtényezőt, különböző elosztásban. Az újlaki uradalom (Wiener-Moszkó 1900., 82.) 5% tőkekamatot, 10% amortizációt és 10% fenntartási költséget számolt, s ez a gépi aratás összes költségének 45.1%-a volt. Egy erdélyi birtokon 5% kamat, 12.5% amortizáció, 15% karbantartás együttes összege az aratás egész költségének 46.8%-ára rúgott. (Prusinszky D. 1903., jún. 21. sz. 236.) Baross László viszont 1908-ban 6 kévekötővel aratott, és mindössze 10%-ot számolt amortizációra és 2.5%-ot gépfenntartásra, ami 28,6%-a volt az összes aratási költségnek.(Baross L. 1908. dec. 551.) A Magyar Mezőgazdák Szövetkezete 1910-ben 20 • 5%-ban normalizálta a törlesztés és fenntartás költségeit, ami kévekötővel végzett aratás 3 évi tapasztalata alapján 32.3%-kal terhelte a gépi aratás költségelszámolását. (Barcza K. 1910. febr. 15. sz. 32.) Német agrár-közgazdász mindezekkel szemben 8%-ban jelölte meg a gabona aratógépek átlagos évi értékcsökkenésének és fenntartási költségeinek együttes arányszámát. (Fischer, G. 1902. 16.)