Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)
Barbarits Lajos: A gazdaságosság számítása a gépi aratás fejlődéstörténetében
Az 1880 évi budapesti „országos tanácskozmány a búzatermelés drágaságában látta egyikét azon veszedelemnek, mely miatt gazdaságunk válságos lett", s a válság okait taglalva szinte egyenlőségi jellel került a termelés rentabilitását gátló tényezők felsorolásába: 1. az egyre magasabb munkabér, 2. az emelkedő földébrek, 3. a súlyosbodó adóterhek, 4. „a javuló és szaporodó gépek". 29 Ez a szemlélet érvényesült a Budapesten 1896-ban tartott nemzetközi gazdakongresszuson is, amikor Baross Károly összefoglalta a kongresszus előzetes kérdőíveiből leszűrt közvélekedést, és megállapította, hogy túltermelés nincs, de a többtermelésre való törekvés nem célszerű, az intenzívebb gazdálkodásra való áttérés nem szükséges, mert a hanyatló terményárak mellett „nem adja meg a befektetések kellő hasznát". 30 Mindez nem hatott előmozdítólag a gabonatermesztés erőteljesebb ütemű gépesítésére. Ellenkező előjelű volt a fejlődés a német vagy a francia mezőgazdaságban. Utóbbiban az 1862-1900 időszakban a gabona vetésterülete 15.6 millió hektárról 14.3 millió hektárra csökkent, a búzaválság azonban a gazdálkodás belterjességének fokozására, evégből erőteljes gépesítésre adott ösztönzést, aminek eredményeként ugyanezen négy évtized alatt az aratógépek száma 8907-ről 23.432-re emelkedett. Németországban is bekövetkezett a gabona vetésterületének csökkenése, de a válság leküzdésére mozgósított erőket itt is az agrotechnika fejlődése, a rohamos gépesedés jellemezte: - az 1882—1907 negyedszázad alatt az aratógépek száma 19.634-ről 301.325-re növekedett. 31 Az új gépek, elsősorban az aratógépek tették lehetővé az északamerikai nagy gabonafarmok kialakulását, majd a búzaválság időszakában az interkontinentális verseny eredményes vállalását. 1880-1900 évtizedekben az Egyesült Államok hét legnagyobb mezőgazdasági államában a farm-nagyság átlaga 26 hektárról 41.5 hektárra, az egy ember által megművelhető földterület pedig 16.4 hektárról 25.2 hektárra emelkedett, 3 2 és éppen ez tette a monokultúrás termelés gazdaságosságát az egész világ búzatermesztésével szemben versenyképessé. A magyar földbirtokos társadalom az aratógép gazdaságosságának fő kritériumát még a század végéhez közeledve is sokkal inkább a munkabérek leszorítására gyakorolt hatásában kereste, semmint a gépnek a belterjes gazdálkodást előmozdító kapacitásában. Thallmayer Viktor 1891-ben megjelent értekezésében 3 3 megállapította, hogy a kévekötő aratógépek térfoglalása Magyarországon felettébb lassú, egyrészt mert a gép drága (az Amerikában 300-350 ft értékben megvásárolható kévekötő Magyarországra érve 750—800 ft-ba került), másrészt mert „a takarást egészben elvállaló aratókat még folyton lehet kapni... így gazdaságaink nagy részében a kévekötő- s az aratógépeket egyátalában még könnyen nélkülözhetik... Egynéhány kévekötő géppel ha az aratóknak segítségükre vagyunk, úgy ezzel siettethetjük az aratás befejezését, s esetleg jobban ki is használhatjuk fogatos erőinket. Nálunk a munkás- és termelési viszonyok még nem fejlődtek oda, hogy előnyös lenne kizárólagosan kévekötő gépeket használni az aratásra." A magyaróvári Gazdasági Eszköz- és Gépkísérleti Állomás tudós vezetőjének ilyetén véleménye inkább 29. LöhererA. 1896. 99. 30. „Nemzetközi gazdakongresszus" (GL 1896. szept. 19.) 31. Sándor P. 1958. 20. 32. Faulkner, HU. 1929. 102. 33. Thallmayer V. 1891. 4. füzet 287.
