Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

P. Erményi Magdolna: Adalékok Magyarország XIX. századi gyümölcstermesztéséhez

A kereskedés gyümölccsel ebben a korban még nagyon kis mennyiségű. Leginkább a folyók mentén szállították az almát, diót és más gyümölcsöket. így viszonylag élénk kereskedés alakult ki már a XVIII. sz. második felében a Tisza mentén. Egy peres irat megőrizte, hogy Tóth György és felesége már bizonyos „tőkepénzzel" rendelkezett: „Tisza hátra járván, s onnan megvett gyümölcsöt Tokajba leszállítván s vásárokra is hordván, többnyire magam költségén".

8 Máshol ugyanez az irat azt is elárulja, hogy elsősorban almát és diót vettek és szállítottak a Tisza menti délebbre fekvő területekre, ahol azt könnyebben eladhatták. így a XVIII. sz. végén és a XIX. sz. legelején a közép- és kisbirtokokon is ugyanúgy, mint a jobbágytelkeken csak a ház körül, közös legelőkön, irtásföldeken vagy szőlőkben visszamaradt gyümölcsfák adták a gyümölcsöt, melyeket kezdetleges módszerekkel — magvetéssel, tősarjakkal, hasítékoltással — szaporítottak tovább, ápolásra nem szorultak. Tessedik Sámuel a XVIII. sz. végén már szükségesnek tartotta az egyes falvak iskoláiban a gyümölcsfa nevelés tanítását, iskolakertek létesítését és egy önálló falusi kertész tartását. „Ennek az embernek ...tsak kerti dologban kellenék néki munkálódni, hogy a parasztoknak a többnyire még igen esméretlen fortélyt... az ültetésnél, metszésnél megmutassa ... és külső országi hasznos termésekkel való bánást vélek meg-esmértesse. Ez az ember még a gyakorlandó gazdaságbéli kertnek is segítségére lehetne az oskola mesternek."

9 Jelentős törekvés indult el a keszthelyi Georgikon tangazdaságában. 1799—1800-ban nagyobb arányú gyümölcsfa ültetést kezdtek, elsősorban faiskolát létesítettek, ahonnan tavasszal az előre kiásott és jó talajjal előkészített gödrökbe ültették a fákat. Az 1817. évi kimutatás szerint 160 db alma, 75 db körte, 240 db szilva, 22 db cseresznye, 14 db meggy, 21 db dió és 27 db naspolyafa képezte a gyümölcsöst, amely 8 holdra terjedt. Az évi munkafolyamatokat a gödörásás, trágyázás, metszés, hernyózás, szedés képezték. Mindezekre egy 1815. évi forrásanyag szerint holdanként 6,1 és 1817-ben 16,4 munkanapot fordítottak. Az iratanyagok tanúsága szerint a tangazdaság gyümölcsöse nem jövedelmi forrást, inkább az oktatást, szemléltetést szolgálta.

10 Nagyváti János a XVIII. sz. végi hazai gyümölcstermesztés állapotáról a következőket írta: „Hogy édes Hazánkban olly szük a' gyümölts ... oka az, hogy a nevezetesebb jószágokban is nyoma sints a Tsemete Oskoláknak a' mellyekből a' Gyümöltstermő fákkal, ha szinte Országútjainkat meg nem rakhatnánk is (mint az Ánglusoknál szokásban van) legalább kertjeinket 's Szőleink allyát tele ültethetnénk... Látni ugyan imitt-amott, hogy a Gyümöltsfákat oltogatják, de abból is kevés a haszon: mert egyik Gazda a' másiknak Gyümölts-fájáról bé éri oltó-gallyat vinni, a' melly az övénél nem jobb fajta, hanem inkább izére és formájára nézve különböző tsak."

11 Pethe Ferenc szerint a gyümölcsös területeket kettős hasznosítással igen kedvezően tudnák a kisbirtokosok kihasználni. „Kaszálónak mondom én, mert nints tzélom, 's tudom, neked sints tzifra kertekhez illő törpe, mesterséges, vagy kerítéshez kötözött lapos fákat másképp nevelni, ... Én mezei Gazdának való gyümöltsös kertről beszélek 8. SÁL. Polgári perek. 154. csomó, Loc. 74. Nr. 764. 9. Tessedik S. 1786. 291-292. p. 10. SüleS. 1967. 174-175. \\. Nagyváti J. 1791.1. 487.