Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

P. Erményi Magdolna: Adalékok Magyarország XIX. századi gyümölcstermesztéséhez

ADALÉKOK MAGYARORSZÁG XIX. SZÁZADI GYÜMÖLCSTERMESZTÉSÉRŐL P. ERMÉNYI MAGDOLNA Schwartner Märton statisztikája szerint a XVIII. sz. végén és a XIX. sz. elején természetes előfordulásban aránylag sok gyümölcs található Magyarországon. Elsősorban szilva — becslése szerint 7000 hold — képezte a gyümölcsállomány nagy részét, amelyből jól termő években 40 000 akó pálinkát nyertek.

1 A természetes gyümölcsligetek mellett a szilva u.n. szilváskertekben, alma, körte, kajszi a szőlők között fordult elő nagyobb mennyiségben. Külön kiemeli felmérésében, hogy az országban — Pesten kívül — sehol sincs emberkéz alkotta gyümölcsös. A hazai gyümölcs sem mennyiségben, sem minőségben nem elégítette ki az igényeket. Évente 70 000 font aszalványt és ennél sokkal nagyobb mennyiségű friss gyümölcsöt — főleg almát — importált Magyarország a szomszédos államokból.

2 A nagybirtokokon, ahol adódott a lehetőség képzett kertész tartására, a termesztéshez szükséges feltételekre: mint terület, felszerelések (üvegház, támberendezések, egyéb eszközök) már beszélhetünk gyümölcstermesztésről. Itt elsősorban nyugatról hozott, igényes nevelési feltételeket támasztó fajtákat termesztettek, nyugati módszerekkel, szakismereteiket külföldi, idegen nyelvű szakmunkákból szerezték. A földesuraknál termesztett gyümölcs általában a házi szükséglet igényeit elégítette ki, eladással nem foglalkoztak. A közép- és kisbirtokosok nem tudtak és nem is akartak rendszeresebb gyümölcstermesztéssel foglalkozni. Birtokaik szétaprózottak voltak, kötötték őket a helyi szokások, a nyomásos gazdálkodási rendszer. A gyümölcstermesztéshez szükséges kezdeti, haszon nélküli befektetés időszakát nem vállalták. Az alapanyagot képező gyümölcsfacsemeték nevelését szakismeret hiányában nem művelték. Külföldi faiskolások házalóitól vett oltványok drágák és megbízhatatlanok, legtöbb esetben kiültetés után meg sem eredtek. Természetes, hogy mindez az amúgyis elmaradt, egyre romló gazdálkodásuk mellett kedvüket szegte. Az idegen nyelvű gazdasági szakmunkákat nem ismerték, a magyar nyelven írottak száma kevés még ebben az időben, elterjedésük lassan haladt. A XVIII. sz. második felében a kisebb nemesi birtokokon csak akkor említenek gyümölcsös kertet, ha azzal az úr maga is szívesen foglalkozott. így a Zemplén megyei 1. SchwartnerM. 1798. 199-201. 2. Schwartner M. 1809.

1. 295-297.