Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Selmeczi Kovács Attila: A napraforgó meghonosodása és elterjedése Európában
nevét magyarázva írja, hogy az ,,indiai napvirág" új Indiából, Peruból származik. ,,Ez még idegen növény, amelyet Peruból, az új szigetről Amerikából hoztak, és magjáról termesztik, ezért nevezik Crysanthemum Peruvianumnak". 42 Ezek az adatok a napraforgó perui—mexikói eredetére engednek következtetni. Azzal azonban számolnunk kell, hogy nemcsak egy forrásból eredhetett a napraforgó európai megjelenése. Bauhin, Kaspar a XVI. sz. végén az addig megjelent botanikai munkák áttekintése alapján a napraforgóval kapcsolatban megállapította, hogy sok változata van a levelek, virágok mérete, a szár szempontjából és az egész növény nagyságának tekintetében. 43 A növénytani vizsgálatok szerint a Helianthus magvai nem egyformán és egy időben kerültek Európába, több alfaj egymástól független irányú és idejű mozgását kell feltételezni, amit a magvak formái és tulajdonságai is alátámasztanak. 44 A napraforgó Európába kerülésének másik jelentős forrása Észak-Amerika volt. Heiser, G. B. szerint a XVI. sz. elején Észak-Amerika északkeleti tájairól vitték a spanyol hódítók Európába a bennszülöttek által kultivált napraforgómagot, számos vad formájával együtt. 45 Zsukovszkij a XVI. század eleji újmexikói spanyol expedíciót jelöli meg mint a napraforgó Európába kerülésének fontos helyét. 46 Jakuskin, I. V. hasonlóan Észak-Amerika déli részéről származtatja a napraforgót. 47 A napraforgót bemutató első latin nyelvű botanikai munka többek között a növény hatalmas méretét méltatja, mely szerint magas törzse van, szára egyenes, majdnem alsókar vastagságú, nagy és igen széles levelek veszik körül, a tetején egyetlen óriási virágot növeszt, a krizantémhoz hasonlót, de sokkal terjedelmesebbet. Madridban a spanyol királyi kertben egyike 24 láb magasságúra nőtt meg.Ezenkívül megemlékezik egy valóban más fajtáról is, amelynek szára rövidebb és kisebb, elágazik, az előbbihez hasonló, de sokkal kisebb és több virágot hoz. Megjegyzi, hogy Peruban és más jónéhány amerikai tartományban vadon nő. 48 A leírás szerint az Európába került narjraforgó nem csupán vadon termő, elágazó apró tányérú forma volt, 49 ahogy Zsukovszkij a természetes hibridizációval előállt Helianthus lenticularis és H. petiolaris elágazó formák elsőként való megjelenését feltételezi Európában, amelyek dekoratív jelleggel rendelkeztek. 50 A Dodonaeus által leírt első formánál viszont az indiánok által már igen régóta kultivált napraforgó átvételét kell látnunk, amely szembeötlő ellentétet mutat az elágazó típussal és egyben a mai amerikai vad formákkal. 51 A bemutatott egytányérú napraforgó valószínűleg a ma is jónéhány indián törzs körében kultivált Helianthus annuus var. macrocarpus-n&k felel meg, amelyet nagy méret és egyetlen virág jellemez. 52 A forrás szerint ennek termesztésével Peru bennszülötteinek is rendelkezniük kellett, amelyet az európai ember már az első vad speciesek között átvett. 42. Lonicer, Adam: Kreuterbuch, neu zugricht, künstliche Conterfeytunge der Bäume, Stauden, Hecken, Kreuter, Getreyde, Gewürtze. Frankofurt a/M, 1598. 306 — 307. p. 43. Bauhin, Kaspar: Phytopinax, seit enumeratio plantarum ab Herbariis nostro seculo descriptarum. Basileae, 1596. 541. p. 44. Vö.: Zsukovszkij, P. M.: i. m. 209. p. 45. Kurnik Ernő: i. m. 264. p. 46. Zsukovszkij, P. M.: i. m. 209. p. 47. Jakuskin, I. V.: Növénytermelés. 2. Bp. 1951. 4. p. 48. Dodonaeus, Rembertus: i. m. 264. p. 49. Bálint Andor: i. m. 313. p. 50. Zsukovszkij, P. M.: 208. p. 51. Rosenberg, Benno: i. m. 3. p. 52. Y. o.: Gunda Béla: i. m. 485-487. p.
