Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Donáth Ferenc: A negyedszázados földreform

Ám nem jöhetett szóba — jelentéktelen nagyságú területtől eltekintve •— a nagybirtok földjeinek valamilyen kollektív, akár szövetkezeti, akár állami birtokként való művelése sem. Pusztán gazdasági okokból sem. Még ha a munkaerő rendelkezésre állott volna is, a vonóerejétől és készleteitől megfosztott nagybirtok földjeinek csak kis hányadát lehetett volna megművelni. Semmiféle külső anyagi erőforrás és támogatás —• aminek jelentőségéről a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás kialakításáról szerzett tapasztalataink szólnak — az új termelési szervezet létesítését a gazdasági bomlás akkori állapotában nem segíthette volna. Még ha a politikai feltételek kedvezőek lettek volna is, nagy szervezési és anyagi támogatás nélkül a nagybirtok kollektív művelése számba vehető mértékben 1945-ben lehetetlen volt. Ezért az éhínség elkerülésének és az ország talpraállásának is egyik fő gazdasági feltétele a nagybirtok haladéktalan felosztása volt. Az akkori politikai körülmények azonban teljesen kizárták, hogy az úri nagybirtokon tartósan valamilyen nagyüzemi gazdálkodás folyjék. Nem vehetjük sorra ennek valamennyi okát és összefüggését. A legfontosabbról szólunk csupán: millió és millió szegényparaszt saját földjén egyénileg akart gazdálkodni, s ezzel az akarattal szemben Magyarországon akkor nem lehetett politikát csinálni a teljes elszigetelődés és a biztos vereség kockázata nélkül. Tegyük hozzá, hogy az ország nemzetközi helyzete is, a szövetséges nagyhatalmak állásfoglalása, nem utolsósorban a szovjet kormányé, amely a nagybirtok parasztkézre adásában biztonságának egyik fontos feltételét látta, nyomósán a birtokviszonyok demokratizálásának irányában hatott. A fő politikai kérdés az új demokratikus hatalom alapjának megvetése volt a kommunista párt számára is, amely egyedül képviselte a demokratikus pártok között a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság megteremtésének gondolatát, mint a parasztság önkéntes részvételével majdan megvalósítandó célt. Az új demokratikus hatalom megszilárdulása azonban nem volt elképzelhető az ipari munkásság és a dolgozó parasztok szövetsége nélkül. Az első magyar tanácsköztársaság bukásának ez volt az egyik, ha ugyan nem a fő tanulsága. Ezért a földkérdésről már jóval a háború kitörése előtt azonos módon gondolkodtak a magyar kommunisták: a Külföldi Bizottság éppen úgy a demokratikus földreformban jelölte meg a fasizmus veresége után a magyar társadalmi haladás kiindulópontját — részletesen szól erről Révai József ismert tanulmánya a népiesekről —, mint ahogyan az illegalitásban vagy féllegalitásban harcoló itthoni kommunisták tettek hitet a nagybirtok felosztása mellett. A reformról szóló 600-as rendelet alapintézkedéseit már 1944 nyarán megállapította és elfogadta a kommunista párt. Tegyük fel azonban egy pillanatra, hogy a kommunista párt nem foglal állást a nagybirtok felosztása mellett, vagy éppen helyteleníti. Mi történt volna? A parasztok akkor is széjjelmérték volna a földet egymás között. Az elhagyott, uratlan uradalmi táblák felosztásától senki nem tartotta volna vissza a földéhes parasztokat, akik a felszabadult országrészen rendre-másra hozták létre helyi hatalmi szerveiket. NÚPMOZGALOM ÉS REFORM 1944—45 telén és 1945 tavaszán ugyanis az ország belső viszonyaira ezek a körülmények nyomták rá bélyegüket: 1. a Vörös Hadsereg csapásai alatt összeomlott a régi államhatalom ; nemcsak az erőszak-szervezetek, hanem az igazgatás is megszűnt mííködni. 2. Az ideiglenes kormány és nemzetgyűlés 1944 decemberében megalakult ugyan, de hosszú hónajook teltek el, míg az új államiság úgy ahogy meg-