Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Méri István: Árpád-kori falusi gabonaőrlő és kenyérsütő berendezések

A kunyhó a földháztól tehát azért került Ny-ra, mert így a valóságban nemigen csapódhatott bele máshonnan a füst. A háznál kissé előbbre — K-re nyíló ajtóval •—pedig részint azért terveztem, hogy könnyen megközelíthető és a benne levő értékes tartalmú verem és malomszerkezet szem előtt tartható legyen, részint azért, hogy a hátulja fogja fel az uralkodó szelet, A kölyűt, a mozsarat és a tűzhely fölé függesztett agyagüstöt a ház elé helyeztem, mert így jól hozzáférhetőek, viszont a tűzhely füstje sem a házba sem a sátorba nem csapódhat. A szabadba pedig azért kerültek, mert könnyen mozgathatóak s így szükség esetén gyorsan védett helyre vihetőek. Végül a szín alatti szabadban levő nagy sütőkemence mindezektől K-re, mégis a háznál kissé előbbre azért van, nehogy a ház tömbje az uralkodó szél itt szükséges huzatának gátat vessen, viszont a kemence kiáramló füstje a többi munkahelyet elkerülje. Ezt az elrendezést az összesítő alaprajz mutatja (I. tábla B). A három építmény alaprajzán jelöltem a tetőzet szélének körvonalát is, továbbá körülöttük egy olyan sekély árkolást ábrázoltam, amellyel ezeket az esővíz elterelésére feltehetőleg körülvették. Utóbbi látható a nézeti képen is (I. tábla A). Az árokból kiemelt földet esetleg a ház és sátor alsó szegélyére dobták, hogy a víz becsurgását is megakadályozzák. Utóbbi célból a fedőanyag alsó része kissé be is ereszthető a földbe. A föld feltöltögetését és a letámaszkodó tetőzet szélének földbeeresztését a vázlatoknál nem jelöltem. A nézeti képet — amely nem az alaprajzból közvetlenül szerkesztett pontos felvetítés — elsősorban arra szántam, hogy az együttes külső megjelenését általánosságban érzékeltesse. A bemutatott építmények biztosan ismertek és használtak voltak Árpád-kori falvainkban, sokszor azonban talán nem ilyen volt az összefüggésük s részben eltért a rendeltetésük is. Régészeti bizonyítékunk azonban nincsen mindegyikükre. Csupán a mélyen földbe nyúló részletek, ill. azok nyomai (földház és külső földkemence gödre, épített kemence, tűzhely, ágasfák és belső karók lyukai stb.), továbbá a maradandó anyagú eszközök és szerszámrészek (a mi esetünkben agyagüst, fazék, sütőharang, malomkő) mutatnak ásatásokon megfigyelt és rögzített, ill. összegyűjtött valóságos alakokat. Am ezek is csak itt-ott s csupán általánosságban utalnak pl. az épület tetejének alakjára, részben szerkezetére, mint pl. a földháznál az ágasfák lyukainak elhelyezkedése a szelemenes nyeregtetőre. Máskor a megmaradt tárgyi emlékekből csak sejthető az összefüggés a szerkezet romlandó anyagú részeivel (pl. a malomkövekből a malomszerkezet stb.). Az építmények romlandó anyagból (fa, nád, sás, gaz, bőr, szőr, rost stb.) készült szerkezeti és burkoló részeinek — így pl. a kunyhó egészének — megoldására elsősorban népi építészetünk régi hagyományai nyújtottak segítséget, ugyanúgy mint — az egykorú vagy későbbi ábrázolások mellett — a szerszámok, szerkezetek hasonló anyagból készült részeire is (pl. malom hajtószerkezete). Ezek tehát párhuzamok alapján kikövetkeztetett rekonstrukciók s így csak körülbelül jelzik a hajdani szerkezeti stb. megoldásokat. Lényegbe nem vágó részletekben — a makett készítésekor —• ezektől tehát el lehet térni a gazdag néprajzi párhuzamok alapján.

5 Hangsúlyoznom kell tehát, hogy pl. az építmények tetőszerkezete és fedésmódja a különböző változatok közül csupán egyfajta megoldás. Irányt adónak kell tehát 5. A zárt kunyhó és földház belsejébe bele kellett látni. Mindkettőnél olyan kivágást jelöltem be, hogy az építmény belsejének szerkezete, továbbá a benne levő eszközök, szerszámok jól láthatóak legyenek, anélkül, hogy a kivágás az épület külsejének egészét félreérthető módon megbontsa, Itt szükségtelennek és zavarónak tartottam ezt a bejelölést, A színnél eredetileg sem kellett, mert a tető alá lehetett látni.