Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Balassa Iván: A magyar ekés földművelés kezdetei
évtizedben a hiteles ásatásokból jól datálható ekevasak és csoroszlyák száma annyira megnövekedett, hogy megkísérelhetjük az egyes ekeformák egymástól való elválasztását. A szoha, melynek határa nagyjából a tárgyalt terület északi határán húzódik, 41 * a régészeti leletek között viszonylag kevéssé van képviselve. Talán ilyennek tekinthetők a hosszú dárda alakú vasak, továbbá azok a határozottan aszimmetrikusnak tekinthető szántóvasak, melyeket ebben a korban csak szohára alkalmazhattak. Mivel az ilyen leletek viszonylag ritkák, ezért még csak elterjedőben levő eszköznek látszik a szoha. 49 A túróekék (aka-pus) szimmetrikus ekevasai között kétféle méretet lehet megkülönböztetni. Az első csoport hossza 12—14, a másodiké 24 —28 cm között váltakozik. Mindkét csoport általános tulajdonsága, hogy a penge a köpühöz képest aránytalanul hosszú. Minden valószínűség szerint ezeket állandóan művelés alatt álló földeken használták, ahol szántáskor nem kellett nagyobb erőt kifejteni. 50 Ezt az eketípust, mely még feltehetően nem volt talyigával ellátva, a közelebbi és távolabbi népeknél hasonló ekevassal használták. 51 Feltevésem szerint, melyet elsősorban a terminológiára alapítok, a magyarok ezt ismerhették itt meg. Az ásatások során helyenként nagyméretű ekék (szobán) ekevasai is előkerültek. Némelyik hossza a 40 cm-t, a szélessége a 28 cm-t is eléri. A lapát alakú pengék vastagsága általában 1 cm, ezért szélükön gyakran megerősítették, hogy velük a parlagokat és szűzföldeket is feltörhessék. A későbbi példányok között aszimmetriára hajlók is előfordulnak. Az ásatások szép számmal hoztak csoroszlyákat is felszínre. Ezek hossza egyes esetekben a 60 cm-t is eléri. A kisebb példányok minden bizonynyal a kisebb ekevasakhoz tartoztak. A csoroszlyának különösen a füves talajok feltörésében lehetett nagy szerepe, mert az eke járását biztosabbá teszik. 52 Mindenesetre az itt előkerült és a volgai bolgárokhoz kapcsolható ekealkatrészek világosan bizonyítják, hogy a Volgai Bolgár Kánság Kelet-Európában az ágyeke kialakulásának egyik központja volt. c) A történelem vallomása. A történeti kútfők közül az arab források a legjelentősebbek. Ibn Rusta (870 körül), majd Gardezi azt írja, hogy a volgai bolgár „olyan nép, melynek vetései és szántóföldjei is vannak. Mindenféle gabonát vetnek: búzát, árpát, kölest és még egyebeket is", 53 de ezt nomád életmódjukkal jól össze tudták egyeztetni. 54 Ibn Fadlan szerint a legfőbb „eledelük a lóhús és a köles, bár földjük bőségesen terem búzát és árpát". Erre a bőségre jellemző, hogy 1024-ben az egyik orosz krónikában a következőket olvashatjuk: „Nagy lázadás és 48. Bratanit, B.: Neäto o starosti pluga kod slavena. Zbornik radova Filozofskog fakulteta. Zagreb, 1954. II. tábla. — Haudricourt, A. G. — Délamarre, M. B.: L'homme et la charrue. Paris, 1955. 376 — 377. p. 49. Kuph.iHoe: i. m. 14. p., hasonló szohára való ekevasat mutat be JJyóbiHUH, A. 0.: PaooTfci MOCKOBCKOH 3KcneßMn,HH. KCHI1MK. 57. MocKBa, 1955. 23. ábra, ez utóbbi csak összehasonlításul szolgál. A szoha eredetének kérdéséről: HoeMcenoK, B. H.: 3eMJiepo6cTBO ApeBHOï Pyci p,o cepeAHHii XIII. CT. KHÍB, 1961. 83—90. p. 50. C.Mupnoe: i. m. 17. —Kupbanoe: i. m. 14. —Kupbanoe, A. B.: K Bonpocy 0 paHHeöojirapcKOM seMJienejiHu. MaTepiiajmi H HccjiejiOBanHH no apxeojiorHH CCCP. Ho. 61. MocKBa, 1958. 289—290. p. 51. JloevceHOK, B. H.\ K HCTopini 3einjie,ne.JiHH y BOCTOHHBIX cJiaBHH THCíroeJieTHiiu H. a. H B anoxy KueBCKoií pycn. MaTepuajifci no iieropHH seMJieAeJiHH CCCP. MocKBa, 1952. I. 138—141. p. — Audpeee, M. C.: TapíKHKH AOJIHHM XVO. GraoiHHaOaa, 1958. 35-—43. p.m; bővebben az anyag felsorolását 1. lí'upbHHoe : i. m. 1958. 289 — 290. p. 52. C.Hupnoe: i. m. 17. p. — IiupbHHoe: i. m. 1958. 11 — 14. p. 53. Györffy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Budapest, 1958. 56. p. 54. Váczy Péter: i. m. 295. p.
