Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Balassa Iván: A magyar ekés földművelés kezdetei

A MAGYAR EKÉS FÖLDMÜVELES KEZDETE] BALASSA IVÁN Mind a mai napig nem alakult ki egységes vélemény a honfoglaló és az azt megelőző magvarság földművelésével, közelebbről ekés földművelésével kapcsolatban. Nemcsak az egyes tudományszakoknak, a nyelvészetnek, a történettudománynak, a régészetnek, a néprajznak van eltérő felfogása a kérdésben, de ezeken belül is lényeges különbségekkel találkozunk. A kérdés pedig alapvető jelentőségű. Hiszen arról van szó, hogy a magyarság a bonfoglaláskor és az azt közvetlenül megelőző századokban a nomád állattartó gazdálkodás mellett, egyáltalán foglalkozott-e földműveléssel és ha igen, akkor az mennyiben befolyásolta és jellemezte kultúrájának egészét. A lényegében majd egy évszázadra visszatekintő vita számos elgondolást vetett fel. A különböző tudományágak a magyar, az orosz, a szovjet és más népek irodalmában rengeteg adatot halmoztak fel, melyekhez érdemes a néprajz eredményeit is hozzáadni, mert így teljesebb képet kaphatunk. A magyarság nomád pásztorkodását valló, a földművelést teljesen vagy jórészt elvető felfogás gyökerét a nacionalizmus térhódításának korszakában kell keresnünk. A lovakon száguldó harcias ősök, kiknek nyilától és szablyájától egész Európa rettegett, jobban megfelelt a túlhajtott nemzeti öntudatnak, minthogy ezek között békés földművelőket is tételezett volna fel valaki. A századforduló magyar néprajzi irodalma, ha már a finnugor nyelvi rokonság kétségtelenül be is igazolódott, legalább „etnikailag" kívánt a nomád törökséghez kötni bennünket. A honfoglaló magyarság földművelésének legteljesebb elutasítását Sebestyén Károly egyik munkájában találjuk meg.

1 Kifejti, hogy a lovas nomád eleve megveti a földművelést, mert azt lealacsonyítónak tartja, ezért őseink ezt a munkát rabszolgákkal végeztették. Az érvekkel eléggé alá nem támasztott felfogása tükrözi e korszak tudományos véleményét.

2 A felszabadulás utáni marxista történeti irodalom egy része a honfoglaló magyarság elsőrendű vagy kizárólagos nomád pásztorkodó életmódja mellett foglalt állást, „így a földművelés, amelyet csak a kevés száméi folyó mentén űzhettek, ahol a folyó vize egy darabon a talajt átnedvesíti, a Kubán vidéki magyarság termelésében csak kis szerepet játszhatott és csupán a legszükségesebb növényi termékek megszerzését szolgálhatta, kiegészítve eredményével a gyűjtés csekély hozadékát".

3 1. Sebestyén Károly: A honfoglaló magvarság földművelése. Népünk és Nyelvünk, 2 (1930), 63 - 74. p. ' 2. Cáfolatát 1. Léiszló Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944. 326—327. 3. Molnár Erik: A magyar társadalom története az őskortól az Árpádokig. Budapest, 1949. 46 p.