Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Hoffmann Tamás: A kora-középkori agrárforradalom
alábbis üzemszervezetileg - — szöges ellentéte volt annak, ami az antikvitásban célszerűnek bizonyult. Ott az árugazdaság rendszere éppen a specializációt segítette elő, s ezzel egyszeriben gátat is vetett az újítások széles körű terjedésének. A polikultúrás kora-középkori üzemszervezet ezzel szemben még azokat a természeti adottságokat is előnyösen tudta kihasználni, amelyek az antikvitásban —- pl. a csapadékos és hűvös Nyugat-Európában — még hátráltatták a gazdálkodás előrehaladását. Hogy mennyire a földesúri magángazdaság kora-középkorban megvalósított üzemszervezete számított a gazdálkodás legfőbb hatótényezőjének, azt az is mutatja, hogy a mondott területeken olyan üzemágakat is képes volt meghonosítani és fenntartani, amelyek később — midőn az áruforgalom újra átjárta a társadalmat — már nem bizonyultak gazdaságosnak és lassan kipusztulván feledésbe merültek. 15 A gazdálkodás ez idő szerinti csúcsteljesítménye a földesúri magángazdaság volt, az az üzem, amely a legsokoldalúbban egyesítette magában a mezőgazdaság és az ipar valamennyi lehetségesen üzemeltethető ágát, lebonyolította — munkaerő-gazdálkodásának keretei között — a munkaerő korántsem szabad forgalmát, sőt ezen felül még a társadalom megtermelte javak piaci forgalmát. Ennek az üzemnek a fenntartása legalább annyira volt a mezőgazdaság és az ipar összefonódásából előállott, az autarkiával egyenértékű gazdasági kényszer, mint amennyire — a munkaerőgazdálkodás síkján érvényesülő, néha a szolgáltató népeknek tényleges védelmet biztosító — társadalmi szükségmegoldás. Zárt rendszert alkotott és ezzel teljesen nyilvánvalóvá tette eredendő konzervativizmusát. Érdekes, hogy ennek a zárt rendszernek a lassú felszámolódása éppen a munkaerőgazdálkodás síkján kezdeményeződött, midőn a termelésben érdekeltebbé tett parasztok gazdálkodására a földesúri magángazdaság üzemi normái nyomták rá bélyegüket. A földesúri magánüzem ugyanis eleinte aránylag csekély számú olyan munkaerővel rendelkezett, amelynek munkáját csak a saját üzemén belül hasznosította. A munkaerő zöme olyan szolga volt, aki a földesúri magánüzem körzetében élt és gazdálkodott, időnkénti robotjával hozzájárult a földesúri magángazdaság zavartalan üzemeléséhez. Ennek a szolgarétegnek a gazdálkodása azonban — elsősorban a földesúri magángazdaságban működő ipari szolgáltatások révén, továbbá annak következtében, hogy maga a parasztgazdaság is egyesítette kereteiben a mezőgazdaságot és az ipart — technológiailag sokat lendült előre, munkanormáiban hovatovább megközelítette a nagy példakép, a rettegett és mégis védelmet adó földesúr gazdaságában előállított teljesítményeket. Mindamellett a gazdálkodás eredményességének, valamint ennek következményeként az életszínvonalnak emelkedése aligha tekinthető kiegyenlített, zavarmentes, a szolgaparasztság valamennyi családja vagy faluja számára az anyagi és társadalmi érdekeket kiegyenlítő, nemkülönben általános boldogulást kiváltó folyamatnak. Ellenkezőleg. A tömegek egy részének tényleges anyagi és szociális emelkedése mellett mások — a gyarapodásból részelőkhöz viszonyított —stagnálása, sőt egyenesen anyagi züllése tételezhető fel, ami elégséges okot szolgáltathatott a kora-középkor nagyarányú éhínségei során előtörő és véget érni ritkán akaró panaszoknak. Ráadásul a parasztok el is szaporodtak. Az egyenetlenül végbement vagyoni akkumuláció és a gazdálkodás racionalizálódásának szükséglete természetszerűleg ötvöződött a népesség területi megoszlásának mind kevésbé kiegyenlítetté 15. Pl.: Dion, R.: Histoire de la vigne et du vin en France des Origines XIX e siècle. Paris, 1959: 77 -416.
