Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Für Lajos: Az állattenyésztés szerkezeti átalakulása a századfordulón

A piac szabályozó erejét és ösztönző nyomását azonban megannyi belső kényszer is növelte. A fokozatos ugarelhagyás és a jobbágyfelszabadítást lezáró legelőelkülönítések után megindult nagyarányú legelőfeltörések egyre-másra kihúzták a talajt a hagyományos állattartás alól, egyenesen zsákutcába juttatták a külterjes állattenyésztést. A növekvő piaci igények és a belső kényszer egyaránt istállózott állattartást követelt egyre sürgetőbben, mint ahogy azt kívánta — mint majd látni fogjuk —- a struktúrájában is részint, fajtajellegében pedig gyökeresen átalakuló állatállomány. Az istállózott állattartás azonban csak a megfelelőbb, a réginél sokkal korszerűbb takarmánybázisra épülhetett fel. Másfelől a rendszeresen vagy egyre rendszeresebben művelés alá fogott földek táperejének fenntartásához többszöri és jobb trágyázás kívántatott, tehát a szálak megint csak az istállózott állattenyésztés, ill. a takarmánytermelés döntő csomópontjába vezettek. A korabeli statisztikák tükrében világosan kirajzolódik, hogy a gabonafélék termésátlaga ekkor már a legjobb talajjal rendelkező dél-alföldi tájakon is hanyatlott, ezzel szemben a viszonylag gyengébb talajú Dunántúlon az átlagtermés nemcsak magasabb volt, hanem valamelyest még emelkedett is. Vajon lehet-e ezt mással magyarázni, mint a takarmánytermelés fölényével, s ebből eredően a korszerűbb istállózott állattenyésztés viszonylagos túlsúlyával, a jobb piaci értékesítéssel s mindazzal, ami ezekkel szükségképpen együtt járt? A korszakból nagy körültekintéssel végrehajtott s igen részletes állatszámlálások adatai állnak a kutató rendelkezésére. Belőlük valóban nyomon követhetők a mennyiségi és a minőségi változások egyaránt. Elsőnek mindjárt a számosállatállomány adatait vetnénk össze a két nagy országos felmérés (1895—1911) adatai alapján

3 (1. táblázat). Az állatállomány összességét tekintve, nem látszik ugyan jelentősnek a javulás, bár a közel félmilliónyi számosállat-növekedést s az egy számosállatra eső közel 0, l-nyi területcsökkenést nem szabad alábecsülni. Lényegesebb eltérések figyelhetők meg, ha az egyes állatfajok darabszámát nézzük, felvéve 2. táblázatunkba az 1884. évi összeírás eredményeit is.

4 3. A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája. Bp. 1896 — 1900. V. 24. p. — Magyar Statisztikai Közlemények (a továbbiakban: MSK) Új sor. 4L k. 13. p. Egy számosállatra — a korabeli számításoknak megfelelően — egy szarvasmarhát, egy lovat, öt sertést és 10 juhot vettünk. A két felvétel adatai között némi eltérés abból adódik, hogy 1895-ben a felvételt novemberben, 1911-ben pedig februárban bonyolították le. MSK Új sor. 51.1. 7. p. 4. Magyar Statisztikai Évkönyv, 1885. — A magyar korona. . . i. m. V. 24—25. — MSK. Új sor. 4L 1. 14. p. ; Egy számosállatra eső Év Számosállat szántó, rét, legelő khban 1895 11 371 512 2,83 1911 11 837 516 2,74 2. táblázat Állatfaj 1884 1895 1911 Állatfaj darab Szarvasmarha Ló Juh Sertés Baromfi 4 879 038 1 748 859 10 594 831 4 803 639 5 829 483 1 972 930 7 526 783 0 444 134 29 354 164 6 184 264 2 001 431 7 697 719 6 416 424