Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Timár Eszter — Veress Éva: A kenyérfogyasztás statisztikai becslése

Ha a kenyérfogyasztás ellenpólusát, a húsfogyasztást is tekintetbe vesszük, a futó összevetés során továbbszámolva, az 1. táblázatban foglalt adatsort kapjuk. Egy a inaihoz közel álló, egy azt 25 évvel megelőző, s egy ez utóbbinál fél évszázaddal korábbi állapot adatainak ilyen nyers szembeállítása csupán illusztratív értékkel bír. Annak érzékeltetésére alkalmas, hogy amikor napjaink felől közelítünk a tőkés fejlődés kezdeteit élő történeti Magyarország élelmezési viszonyaihoz, a táplálkozás egy egészen más rendszerébe kell behatolnunk, olyan rendszerbe, melynek alapjellemzői a távolabbi múltban gyökereznek, a maga korában már átalakulásra van ítélve, de az átalakulás hosszú hullámvölgyön át vezet a civilizációs fejlődéssel járó felfelé ívelő folyamathoz. Fenti adatsorunkban 1938—-39. magas kenyérgabona- és alacsony húsfogyasztása jelenti a mélypontot. Tudva, hogy ,,az élelmiszerfogyasztás ebben az esztendőben egy hosszabb fejlődési folyamat eredményeképpen csúcspontot ért el", mert „az előző években az élelmianyag fogyasztás lényegesen kisebb volt",

16 Magyarország békebeli élelmezésének mélypontját hosszú távon az 1930-as évekre kell tennünk, ami ennek az évtizednek a gazdasági viszonyaival teljesen egybe is vág. Huszadik századi adataink egybevetése a történeti Magyarország múlt századi adataival azonban félrevezető volna, ha nem vennők figyelembe, hogy az országos átlagok nem ugyanannak a területnek korábbi és későbbi népességére vonatkoznak. A huszadik századi adatok a történeti Magyarország centrális területét reprezentálják, mely gazdasági jellemzőiben meglehetősen elkülönül a Kárpátok vonulatában fekvő országrészektől, de még a délalföldtől is. Nem tudjuk Keleti megyénként közölt adatait átszámítani a mai országterületre, de számításba vehetjük, hogy az akkor legrosszabban élelmezett területek 1938—1939-ben már nem tartoznak Magyarországhoz, tehát az ezek nélkül számolt országos átlagok jobb színben tüntetnék fel az 1887-i állapotot, az 1930-as évek viszonyait pedig ehhez képest még kedvezőtlenebbeknek. A húsfogyasztásban élenjáró és viszonylag kevés, de jó minőségű kenyeret fogyasztó megyék Keleti kimutatásai szerint (és ezt munkatérképei is jól érzékeltetik) az Alföldön vannak. A legkevesebb húst és legtöbb, de rossz minőségű kenyeret fogyasztó megyék egy Nyitrától Máramarosig húzódó körívben helyezkednek el, hozzájuk néhány erdélyi megye csatlakozik. Tehát azt az adatot, hogy 1887ben és 1938—1939-ben a húsfogyasztás évi átlaga körülbelül azonos, úgy kell felfognunk, hogy 1938—1939-ben lényegesen rosszabb. Hasonlóképpen a kenyérgabonafogyasztás csekély többlete 1887-hez képest valójában abszolút és jelentékeny színvonalcsökkenésre utal.

19 1. térképünk a népesség teljes élelmiszerfogyasztását és ennek pénzértékét mutatja be, az egy főre számított megyei átlagok alapján, közvetlenül átvéve a Keleti Károly által közölt becslési eredményeket. A fogyasztott élelmiszer súlya általában fordított arányban van pénzértékével : a silányabb és olcsóbb élelmezés mellett na18. Martha Zsuzsanna: a 16. jegyzetben i. ni. 14. p. 19. Kiegészítésül hozzátehetjük, hogy a két időpont adatainak különbözőségében a terület táji összetételének eltérésére utal az is, hogy 1938— 1939-ben kisebb a burgonyafogyasztás, mert hiányoznak a legtöbb burgonyát fogyasztó északi megyék (vö. a 16. jegyzetben i. h. és az 1. jegyzetben i. m. XI. térkép). A társadalmi viszonyok változásával megmagyarázható, hogy a zsiradékfogyasztás 27,9 kg-ról 15,5 kg-ra csökkent, civilizációs jelenségnek tudhatjuk be viszont a tej- és gyümölcsfogyasztás némi emelkedését. (A tejfogyasztás 1887-ben kg-ban, 1938—1939-ben literben van kimutatva, ezért pontosan nem viszonyítható: 37,59 kg és 124liter. A gyümölcsfogyasztás növekedése kb. 10 kg. — Az 1. ill. 16. jegyzetben i. m. 72., ill. 14. p.)