Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Timár Eszter — Veress Éva: A kenyérfogyasztás statisztikai becslése

mely már kevésbé plauzibilis: teljesen mellőzte a tényleges élelmiszerfogyasztásra vonatkozó kvantitatív adatgyűjtést, és nem bízta rá magát a termelés mennyiségéből kínálkozó következtetésekre sem. Az anyaggyűjtést teljes egészében a táplálkozási rend és az ellátottsági szint minél gondosabb megfigyelésére összpontosította. Munkatársaitól a lokális táplálkozási szokások jellemzését, a ténylegesen fogyasztott ételek számbavételét kívánta meg, figyelemmel a társadalmi és települési sajátosságokra, az idények, ünnepek és hétköznapok étrendjének eltéréseire, a nemek és generációk táplálkozásában mutatkozó különbségekre. A helyi életmódot reprezentáló családok étrendjeit íratta le, ételrecepteket gyűjtetett és becslései során háziasszonyokkal konzultált. „Számbeli adatokat gyűjteni" — írja —• „már a priori is megbízhatatlanná bélyegzi vala a kísérletet".

4 Méltán kelti fel figyelmünket az a következetesség, ahogyan kettéválasztotta az anyaggyűjtést (kizárólag minősítő adatok minél gazdagabb sorát, egy osztályozási kulcshoz szükséges fogódzókat keresve) és a becsléshez szükséges számítást (a kor természettudományának megállapításai mellett elsősorban a közélelmezési intézmények gyakorlatára és az élelmiszerfeldolgozás technológiai, ipari vagy éppen háztartási normáira támaszkodva). A tényleges fogyasztásra vonatkozó adatgyűjtés egyenes elutasítása ebből a rendszerből logikusan következett. A rendszer kialakítását viszont inkább a statisztikus tapasztalatának, mint a munka során egyébként érvényesülő elméleti meggondolásoknak tulajdoníthatjuk. Keleti tapasztalatból tudta, mit várhat a számoktól, milyen számokkal érdemes és milyenekkel nem szabad dolgoznia ; a tapasztalat azáltal vezetett elméleti teljesítményhez, hogy olyan numerikus bázist keresve, mely céljainak megfelel, kénytelen volt a „határozottan kitűzött czél felé új irányba" haladni, s ez már elméleti állásfoglalást is kívánt. Az anyag gyűjtésével szemben várható bírálatnak — munkája zárszavában —• tiszteletet ébresztő határozottsággal vágott elébe: ,,De ha már ennyire elmentem. . . méltán kérdhetik a szigorú statistikai elmélet hívei: mért nem mentem még egy lépéssel tovább, s kérdeztem egyúttal az élelmezés mennyiségét is? — Erre pedig nyílt és őszinte válaszom az : mert nem illett rendszerembe s nem bíztam a mennyiségi adatok helyességében."

5 A megbízhatatlan bemondásból származó adatok megzavarták volna a tiszta és logikus koncepciót, melynek fő érdeme éppen az, hogy kirekeszti a számszerű becslések fő veszélyét, az esetleges tévedést, a mesterségesen létrehozott véletlen hibát, amely ellenőrizhetetlen és így korrigáihatatlan, kihatása pedig áttekinthetetlen. „Akkor birtokában vagyok ugyan tetemes számbeli anyagnak, de alig lesz köszönet benne: mert ha hibásnak bizonyul, föl nem használom, sohase közlöm és Magyarország élelmezési statistikája soha meg nem alakul" — írja erről.

6 Ha kimondatlanul is, de rendszere csak olyan becslést engedett meg, amelyben a hiba — ha van — következetesen érvényesül, tehát ellenőrizhető mihelyt felfedezést nyer. Amennyiben például a mai ismeretek alapján meghatározott tápanyagszükségletet akarnánk visszavetíteni anyaggyűjtésére, ezt — miután a számítási kulcsot ismerjük — elvileg megtehetnénk. A statisztikai megbízhatóság csúcspéldája ez, s ha jól meggondoljuk, a helyes absztrahálás műve. A vállalkozás sikerét nem az absztrahálás, hanem az adatfelvétel módja veszélyeztethette. A becslési rendszer megvalósításához olyan mélységű tájékozódásra, 4. Uo. 13. p. 5. Uo. 164. p. Ezt megelőzően (162 — 163. p.) hivatkozik arra, hogy a közvetlen adatgyűjtés és a becslés helyes alkalmazásának kérdése a termelési statisztikában hasonló módon jelentkezik, amit ő maga már korábban felvetett. 6. Uo. 164-165. p.